LITMIR.BIZ

Скачать книгу

reglamán szerint retirálni, más disorganisálva és confusióban futásnak eredni; az első mindig dicsőséges, már a pogány görögöknél híres lett általa Xenophon generális, ki Babiloniából haza Graeciába több száz mértföldnyi retirádát tett a legszorosabb ordre de batailleban, a nagy Montecuculi Rajnald mindig retirált a törökök előtt, s mégis mint híres vezér halt meg, a legnagyobb generalissimusok retiráltak, mert minden generálisnak retirádát praescribál a taktika, ha ellenségeivel számra legalább is nem egyenlő; – atqui a tatárok tizenkétezeren vannak, mi csak hatezren és azért in pleno consilio bellico determináltatott a retiráda.

      – Gyáva ember hozta ezen szabályt, nem volt annak sem lelke, sem hazája. Hunyady, Kinizsy, Bátory százezerekre rohantak ötször-hatszor kisebb seregekkel s diadalmaskodtak, de retiráda nem volt táborukban. – Mondá melegen és az égnek tekintvén Bagosy, mintha a gyáva érzetű katonát tekintetre méltónak sem tartaná. Türkenfrasz bölcs mosolygással majdnem füléig húzta ajkait.

      – Ti magyarok csak mindig atakirozásról álmodoztok s mint szoros ordre de batailleban csatázni, úgy regulamentum szerint retirálni sem tudtok, ezt már több tapasztalt katonáktól hallottam; szerettem volna látni Hunyadytok batáliáit, mily victoriák lehettek azok egészen contra artem bellicam – mondá a kapitány s folytatá mosolygását mintegy maga örvendve bölcseségén.

      – De győzedelmek voltak, s dicsőbbek, mint a német és olasz tábornokok egészen juxta artem bellicam elvesztett csatái. Azonban térjünk dolgunkhoz, – mely utat vettek a tatárok?

      – Mint mondám Beszterczénél rontottak be, s hihetőleg szándékuk Magyarországban különösen ezen megyékben zsákmányolni, a lakók a legmélyebb erdőkben keresnek refugiomot, részint távol helyekre futnak, hol nagyobb a securitás. Tűzláng illuminálja a pogányok útját, és in vinculis czipelik magok után ezreit az elfogott erdélyieknek. – Vala nem vigasztaló válasza a dragonyosnak.

      – Remélem – folytatá Bagosy, – Steinville, ha már Erdélyt nem védheti, hazánk felé vonja magát, hogy ezt, a bizonyosan felkelendő nemességgel egyesülvén, megmenthesse s a rabló csordától a foglyokat megszabadítsa, a zsákmányt vissza vegye.

      – Insurrectio – ha ha ha! – röhöge a Donnerbaumsbergi lovag – Barbaroza pogányhalál! Insurrectio – már a nagy Montecuculi demonstrálta egy taktikus dissertatioban, mily irregularis és haszontalan katonaság légyen ez; csak hátráltatná a generálist szép retirádájában.

      – Montecuculi egy alacsony gőggel s külföldi gyűlölséggel teljes kaján lelkű ember volt; s azért jaj annak, ki gyalázni meri hazánk századok óta vitézségről híres nemességét, azt nem őrzi meg Montecuculi minden dicsősége a büntetéstől. – E szavakat oly tűzzel s hathatósan dörgé Szodoray Boldizsár, hogy a római szent birodalom lovagja katonai tartását egy pillanatra elveszté, s midőn az ifjú magyar jobbját szablyája felé látá nyúlni, orra s pofája veres halmain hirtelen haloványság sugárzék által.

      – Öcsém, ne vedd rosz néven, a tatárok ülnek már ezen úrnak vérében; – mondá félig engesztelőleg, félig gúnyolón Bagosy Boldizsárnak, részint nem akarván, részint méltónak sem tartván a nagyszájú idegennel perelni, s ehez fordulva folytatá beszédét, – s mit izen még Steinville tábornok?

      Lassanként visszatért Türkenfrasz hivatalos physiognomiája, tapasztalván, hogy védelmezőre akadt. – Steinville generális ő excellentiája recomendálja magát nektek s tanácsolja lakaitokat elhagyni s minden jobbágyaitokkal elhagyatni, eledelt, barmot s minden haszonvehetőt elvinni vagy elirtani és mélyebben az országba vonulni, hogy azáltal a pusztaság kényszerítse az ellenséget retirádára. Ezen üdvös rendelés kivitelét Erdélyben az idő szüke nem engedé; de ti még reá értek, azért fogjatok a destructiohoz, mert az ön kézzel ejtett seb nem fáj úgy, mint az idegentől származott. – Ezen utoljára fölhozott ösztönözésén annyira örvendett Gottlieb Konrad Friderik Türkenfrasz, hogy felejtve Szodoray súlyos szablyája felé nyúló izmos karát, öntetsző mosolylyal szájszegletit ismét füleinek közvetetlen szomszédságába hozá.

      – De mi nem fogunk sem contra, sem juxta artem bellicam szaladni. Senki se mondhassa, hogy Bagosy a kormányára bízott vármegyét gonosz időkben elhagyta légyen, s azért minden erőmet a veszély elhárítására fordítom s e szent czélra vagyonomat és éltemet felajánlom. – Hangos éljen követé a szatmári alispán lelkes beszédét, ki azt, ebből társai hasonló érzelmét kiismervén, így folytatá: – Menjen azért kapitány úr, a hová tetszik s mondja meg, hogy itt lelkes magyar nemesekre talált, kik készebbek minden taktika nélkül is az ellenséget megverni vagy bátor csatában elesni, mint hazájokat bár sokkal számosabb ellenség előtt is csúfosan oda hagyni.

      A nem reménylett merész elhatározás szinte bámulással tölté lovagunk lelkét s talán nem épen éles elméje is észrevéteté, mily kevés hatást tehessen ilyen emberek előtt kényszerített katonai rettenetessége, vagy csak történetből esett-e, de elég az hozzá, következő szavait már sokkal lágyabb hangon ejté s előbb daczosan felvetett feje meglehetősen lehajolt.

      – Én tovább nem mehetek, mert már gróf Károlyi Sándornak is ajánlottam szolgálatomat és így militaris parolám kényszerít maradni és titeket mindenben tanácsommal segíteni.

      – Ezen okból szívesen megtartunk, ámbár mi magunkra hagyatva magunk módja szerint harczolunk s csak szívünk sugallása lesz vezérünk, ezt pedig nincs szándékunkban egy idétlen taktikával akadályoztatni.

      – De mégis – kezdé Türkenfrasz, talán a retirádáról egy taktikai leczkét adandó, ha Bagosy hirtelen félbe nem szakasztja beszédét. – Máskor szívesen fogom hallani az úr észrevételeit, de most társaimmal együtt rendelést kell tennünk a védelem előkészületeire. – Rögtön meghatározák a két vármegye alispánjai, a szatmári főispántól gróf Károlyi Sándortól is mindenről tudósíttatván egy levélben, melyet Karácson Tivadar hozott, a nemességet Nagybányára és Szigetre a fölfegyverkeztetés végett összehíni, midőn ezen hazafiúi törekvésökben egy új szerencsétlenség zavará meg őket.

      HATODIK SZAKASZ

      Nagy bú s ennek következései. – A szerelem, ha neheztel is, könnyen megbocsát.

      Két szolga egy leány holttestét hozta az előbbi vadászat helye felől, s egy harmadik vállára támaszkodva az öreg Szirmay István közeledett, sűrűn ömölve könyei borult szemeiből; az első pillanatban mindnyájan Szirmay Máriát ismerék meg a halottban. Véres ruhája erőszakos kimulásra mutatott, a szomoruság ezen új szerencsétlenség felett, csak az általa gerjesztett bámuláshoz vala fogható. Egy darabig némán nézegeték egymást, míg az öreg Szirmay István félig zokogva e szavakban árasztá ki szívének mély búját.

      – Hol van az a hyenáknál dühösebb haramia, ki ezen ártatlan teremtés liliom virulását meggyilkolta? – Segíts meg, Istenem, erősítsd bűnös lelkemet, nehogy kétségbeessem véghetetlen jóságod felett.

      – Ki a gyilkos? – riada Szodoray a két fogoly rablóra.

      – Azt köztünk ne keresd, – felelé az egyik alig rejthetve vad örömét.

      – Urfi, te magad gyilkolád meg a kisasszonyt!

      Bámulva s meredten tekintének mindnyájan Szodorayra, kiben a harag minden érzetet elnyomott, mert a nemes ifjú nem képzelheté magát e szerencsétlenség még csak véletlen okának is.

      – Utálatos gazember! ily rémítő hazugsággal akarod befejezni gyalázatos életedet? mondj igazat vagy kínos lészen halálod.

      – Csak csendesen úrfi, én minden szavamat bebizonyíthatom; kérdezd

Скачать книгу