LITMIR.BIZ

Скачать книгу

venni, hogy a szeretett testével s még élő leányával haza térjen Ugocsába Fertős- Almásra, elindulására azonban legalább is a következő napot kelle elvárni, mert az első bú hatalma őt mindenre képtelenné tevé. Még nehezebb vala Szirmay Istvánt sógornéja elkisérésére birni, az öreg hazafi jelen akart lenni a haza védelmére czélzó tanácskozásban, s tettlegesen résztvenni minden ide tartozóban, csak miután megigérteték, hogy tudósíttatni fog mindenről és később a készületekben régi tapasztalása, és buzgó hazafisága el nem mellőztetnék, győzött keblében a rokoni szeretet. Még hevesebb, de rövidebb küzdés dúlá Szodoray lelkét, neki ugyan senki sem ajánlá Szirmaynét elkisérni; de annál forróbban unszolá szíve vonzalma, mégis átlátá, mily illetlen lenne elhagyni a komoly foglalatosságot, mely őt a haza védelmére szólítja, s nemesi tartozásának betöltésére, egy lánykát turbékoló galambként követve. Meglesé azonban az első pillanatot, melyben kedvesét egyedül találhatá, hogy tőle nyilván hallhassa az engesztelés szavait, s megbocsátását a véletlenül okozott szerencsétlenség miatt, s búcsút vehessen a veszélylyel fenyegető idők által talán hosszúra nyúló elválás előtt. A leánynak ugyanezen szándéka lehetett, mert alig vette észre kedvesét közelében járni, tüstént elhagyá úgy is sokaktól körülvett anyját, s tetszőleg háborgó indulattal, kétes lépésekkel haladott Boldizsár felé, ez a tágas várbeli szoba másik végén állott magába merülten a falhoz dülve egymásba kulcsolt karokkal, csak néha emelve pillanatát a túl oldalon álló csoportra, melyben kedvese is mulatozott, midőn Ilkát maga felé közeledni látá, mint öröm villanása egy eleven pirosság futá el arczait, mely a leányka arczain visszasugározni látszék, oly hirtelen változék annak is rózsává halovány színe, egymás tekintetébe merülve némulva látszának egy perczig, mig Szodoray Ilka kezét megfogva a csendet felbontá.

      – Imádott Ilkám, zengje most elválásunk előtt, ezüst hangod azt szívembe, a mit már szemeid szende sugarából, édes kézszorításodból olvastam, Isten látja lelkemet, mily kínok szaggatják, de kész vagyok őket tűrni bár ártatlanul, kész minden szemrehányást békével szenvedni, csak pillanatod szelidsége, csak szerelmed enyhítse fájdalmamat.

      – Nem, Boldizsár, ki neheztelne embertársára a kegyetlen sors csapásai miatt, egy pillanatra ugyan – megvallom – fájdalmaim ártatlan szerzőjük ellen gerjesztettek, de csak egy perczig tartott az igazságtalan indulat, egy szó, egy pillanat tőled elég volt azt eloszlatni, s csak azt mutatá, milyen irthatatlan szerelmem, s milyen erősen áll minden szerencsétlenség felett.

      E beszéd közben a szomszéd szobán keresztül egy erkély idomú kis oldaltoronyba értek: a kilátás a magas bérczen fekvő vár ezen fenn részéből messze és nagynemű vala, a zöld völgyet hasítá a már egyesült Tisza, itt még tisztán és világosan folyva kövicses medrében. Huszt mezővárosnak békés telkei alig láthatón a lefüggő szikláktól zajtalan állottak, mert lakóik mezei munkával elfoglalva látszottak izzadni, míg barmaik a városszélen egy alacsony bokrokkal gyéren benőtt mezőn legeltek, minden oldalról bérczek magasabb és magasabbra emelkedve zárák a láthatárt, alul gazdag lombú tölgyek, feljebb fenyűk tavaszi eleven zöldével borítva, magasabban kopár szirtek még vereses zöldben tüntek elő, s a távolabb csúcsokat a nap sugaraiban ezüstként ragyogó hó fedezte. Nem érdeklé a látvány szépsége a szerelmeseket, legalább nem látszék érdekelni, de tagadhatatlan befolyása minden magos szépségű vidéknek az érzékeny kebelre, bármely vihar dúlja, bármely érzelem epeszsze, és bú faggassa is azt, így a szeretők szívének bár tudtok nélkül leggyöngédebb idegeit érinté az egy fenn bájú vidéken a tavasz virányaitól a tél legzordonabb jeléig varázs harmóniában összeolvadt természet szépsége, s édesebben költé a szerelem néma, de szeretőknek oly könnyen érthető beszédét, mely a szemekből, az arcz, az ajkak minden mozdulatiból oly igézőn tud szólani a rokonérzetű kebelhez. Ezen a földi lét talán legboldogabb állapotjában elmerülve állottak ők némán egy darabig. Ilka képéből természetes, pajkos elevenségének majd minden jelei eltüntek, mert a hatalmas érzetek, s mindnyájok leghatalmasbika, a szerelem, az eleven charactereket komolyabbá és mélyebb érzetűvé teszik, mint a természettől komolyokat, ezen változás alkalmasint onnan származhatik, mivel az érzelem forró örömét, vidám lelkök a nékik oly természetes vígság által kijelelni igen csekélynek tartják, s egy tiszta belső öröm, mely nagyságával elcsüggeszti vidám élénkségöket, jő helyébe; míg a komoly elzártabb character, ki kisebb érdekű örvendetes eseteknél élénk nevető örömre fakadni nem fog, ha egy hatalmas édes érzés elragadja, gyakran a legvidámabb örömre szokott lobbanni; ezen állítás, ha mint minden elv és szabály többszöri kivételt szenvedne is, mégis leginkább szerelmesek s főleg szerelmes lánykákon megvalósult. Szodorayn nem vala nevezetes változás észrevehető, mert nem lévén a Mária halálából származott bú által annyira elfogódva, ideje volt ezen jelenetre előre készülni, rajta csak szomoruságán áttündöklő szerelem uralt, s nyugalmasabb állapotja következésében ismét ő volt a beszéd kezdője.

      – Lásd édes Ilkám! e csendes viruló tájban félelem nélkül dolgozó pór népet, nem gyanítja, mi zivatar támad onnan délfelől, földjeit, telkeit, s talán éltét is elpusztítani, ősi és dicső tartozása a magyar nemesnek honát védeni s alattvalóit, kik őt munkájokkal táplálják, minden ellentől oltalmazni, engem ezen szent kötelesség hí a gyilkos tatárok ellen; de ne félj, mert alakod őrangyalként s óvón fog felettem lebegni a csata vérengzése között.

      – S én győzelmet és üdvöt imádkozom le rád a mennyek urától, ki nem lesz kemény tiszta fohászaim iránt.

      – Ha ily lélek, ily ajkakon küld könyörgést az égbe, azt a szerafok szellemhangja adja elébe az örökkévalónak.

      E szavaival lehajla Boldizsár s egy hosszú szende csókkal némítá el piruló kedvesét, s ezen perczben nevét hallá hívólag az oldalszobában zengeni. – Isten veled, kedvesem – sóhajtá, s egy forró ölelésben adott, mulni nem akaró csók vete véget búcsújoknak.

      A férfiak indultak részint Nagybányára, részint Szigetre. Szodoray Bagosyval, s a vitéz Türkenfraszszal az első városba. Türkenfrasz egy vala az akkor számos katonai kalandorok közül, ki több hatalmaknál szolgált; de feszegetni nem akarjuk, mely okokbul mindenünnen elment, ismeretlenek előtt magának gyakran nagyobb czímeket és rangokat is tulajdonított, s a hol hasznát remélheté, ott maradt, azért nem mi mondjuk, hogy ő római szent birodalmi lovag és kapitány volt, hanem ő maga; így hiheti, a ki akarja. Most a császári seregekben akarta szerencséjét próbálni, de Steinville hamar megismerheté az embert, s föl nem vevé, azért igyekezett Muszkaországba, hol Péter minden idegent nyilt karokkal fogadott; de a tatárbeütést meghallván, gondolá, hogy jó lenne Magyarországban egy kis útravalót érdemelni, ez okból szándékozott itt maradni, miben őt a huszti jó ebéd még inkább megerősíté.

      NYOLCZADIK SZAKASZ

      Melyben előadatik, miért maradt légyen Gyurka kapitány Huszton, s ennek nagy tanácskozása.

      Bogdanu Gyurka részint különféle ürügyek alatt, részint a közzavarban ügybe se vétetvén, Huszton maradt; de valódi oka el nem utazásának az volt, hol egyik szolgája által Pintye Gregortól izenetet kapott, Husztot az éjszakának előtte el nem hagyni. Úgy is magát semmi esetben föltalálni nem tudó butasága segédre vágyott, mely őt mély alvásából fölrázván tettre lelkesítené; szerelme minél közelebb jutott annak kecses tárgyához, annál erősebb lőn az elragadtatás, nem sikerült terve még lángzóbbá tette vágyát, és indulatja végre azon vad szenvedélylyé vált, mely durva, elme és mívelés által nem mérséklett characterek tulajdona, ha forró vágyok kielégítésére semmi módot se lelnek, Bogdanu szenvedelme azonban a nevetségnek egy színét is vette föl magára, a mit a bojár meglehetős lelki tompasága

Скачать книгу