Szirmay Ilona: Történeti regény - Gaal József

Скачать книгу

alatt barna vörös nagy bajusz borzasan terjedt el; míg széles állán s a naptól égett arczain szakálla tüskés állapotja mutatá, hogy ő azt, ha ideje engedi, borotválni szokta. Balja bársony és arany hüvelyű szablyája markolatján nyugodt, jobbjában egy ölnyi hosszaságú vasnyársot tarta, melynek tompa vége a földbe vala ütve. Jelenlétében társai alig mertek lélekzeni, s félelmök még nagyobbnak mutatá magát kapitányok előtt, mint vágyok a borbélyt kirabolni.

      – Készülj, – folytatá beszédét, várván egy darabig a remegő borbélyra, míg parancsolt munkáját kezdené, de látá, hogy ezt a félelem semmihez sem hagyja fogni. – Készülj a dologhoz és ne reszkess mint egy zsidó a zsinagógában; mert csak így menekedhetsz kezemből.

      Leveté batyuját a borbély, lassan fölcsatolá, egy borotva tokot, fenőt és törülközőt vett ki, s a rája kötött réztányért leoldá. Gregor vizet hozatott, s míg Kristóf a szappant haboztatá, ő gubáját, fegyvereit, s nyakfüggőit levetvén egy szikladarabra ült. Most midőn Piócza Kristóf a szappant hullámzani, és borotváját kezében villogni látá, halkkal visszatért bátorsága, s ajkát már fitogatón az előbbi bécsi népdal fütyölésére hegyesíté, de egy pillanat a haramiákra visszaijeszté ezen merénytől.

      – Ha parancsolod uram, én hozzá foghatok. – Mondá magát Pintye Gregor előtt meghajtva.

      – Gyorsan tehát, mert borbélyomnak oly gyorsnak mint ügyesnek kell lenni. – Beszappanyozá Kristóf a haramiát, és könnyű kézzel lebegett éles borotvája szakállán, alig hallható perczegés jelenté ennek pusztulását. A zsiványok feszesen nézék egész munkálatát, készen az első félrevágásra a borbélyt meggyilkolni; de mind ez nem zavarhatá meg Kristófot, annyira bátor vala mestersége üzésében. Minekelőtte Gregor a türelmetlenség legkisebb jelét adta volna, már álla és arcza sima volt, mint egy csecsemőé, fölálla, s megnézvén a borbélyt, derült arczczal mondá:

      – Ficzkó, jól végezted dolgodat, meg vagyok veled elégedve. – Bal kezével megsimítá állát, s arczait. – Az irigység sem lelne szőrt arczomon, olyan sima, mint a csalfa leány beszédje, ha szerelmet esküszik.

      – Én Bécsben herczegeket és grófokat…

      – Hallgass azokkal! – Vága beszédébe a haramia öltözködve, minekutána Kristóf őt tisztán megmosta. – Ezután nagyobb urakat fogsz borotválni, mert az én borbélyom vagy.

      – Csak nem az erdők között? – Kérdé az ajánlásra megrezzent borbély. -

      Hiszen itt oly éles lehet a szél, hogy csorbát fúj borotvám élébe.

      – Ne félj! – Vigasztalá őt Pintye. – Menj Bányára, szembe a nagy templommal lakik az öreg Ablakosi, mutasd neki ezen irást, és mondd: én, – érted? – én – Pintye Gregor kéretem: adja neked bérbe a házában lévő boltot, a fizetés az én gondom. Azért te tartozol engem, a hányszor kivánom, akár boltodban, akár az erdőben borotválni. Ezen irást pedig gondosan tartsd meg, hogy első összejövetelünkkor visszaadhasd. – E szavai alatt előkerese egy írást övéből, s azt a borbélynak adá. Ez becsatolá batyuját, s hátára veté.

      – Az isten áldja meg! hű szolgára akadt bennem kegyelmed. – Köszöne mély meghajtással Kristóf a haramiának.

      – Szerencsés útat! de Ablakosin kívül senki se tudja a történteket. -

      Kiáltá a már haladó után Pintye Gregor.

      Nem félelemből már, de legnagyobb vígsággal fütyörésze Kristóf lementében; nem képzelheté eddig ily nagy veszedelemből néhány borotvavonással megmenekedhetni, s nagyot kurjanta örömében, midőn a hegyoldali sima útra ért: már Ablakosi uram boltját látá, mint lógatá ajtaja előtt a szél réztányérait, mint függöttek falain a nedves törülközők, s miként a ki- és bejáró vendégeknek nem volt szünete. Eszébe jutott, mely közel legyen Ablakosi uram házához a korcsma, s már számlálá, innen hány betörött fejű és összezúzott oldalú ember hozattathatik boltjába a bekötés végett, mint fog ő ezekkel bajlódni, míg Juczija ebédre vagy estelire tésztát gyúr túróshaluskának. Házi boldogsága ezen álmaiból egy új kaland ébreszté föl. Vagy ötven-hatvan ember erősen fegyverkezve, részint a vármegyei hajdúk öltözetében, részint bányai katonák és polgárok közelgének feléje.

      – Honnan s ki vagy? – Kérdé egy magas férfi, a csapat vezére, és szava, bár abban tagadhatatlanul jóság hangzott, még rettentőbb vala, mint a haramiáé. Azon emberek közé tartozott, kik első tekintetre bizodalmat; de félelmet is gerjesztenek a látó szívében, nem ugyan vonásai szelidsége vagy barátisága; de azon csudálás miatt, melyet tekintete támaszta, s mely össze vala kötve roppant testi erő és nagy bátorság képzeletével, s ha alacsonyabb foglalatosságok azt, mi képében nagyobb lelki tehetséget mutatott, eltörlötték is, első tekintetre lehete látni, hogy testi ereje és bátorsága munkálatait lelke nem fogja hátramaradással gátolni. Széles vállai közt emelkedék feje majdnem iránytalan nagyságban, mit sűrű nyakát elborító fekete haja még inkább nevelt. Erősen domborodott homlokának vastag erei, kéken dagadozva, hirtelen kitörő indulatokat jóslottak, minek sötét szemei nem annyira villogó, mint égő tekintete állandóságot adott, szája körül és ajkain igen kitünt volna egy bizonyos jószivűség, ha azt bajusz és sűrű szakáll nem fednék. Éles vizsgálatból könnyen kitetszik czélja, kinézését rettenetessé tenni, hogy általa nagyobbaknál tekintetet, kisebbeknél tiszteletet, s azoknál, kikkel főleg dolgai lenni szoktak, félelmet gerjeszthessen maga iránt; mely szándék kivitelét sötét piros barnasága, vastag, bár nem hosszú szakálla, igen nagy bajusza, s kivált egész valójának kimondhatatlan ereje nagyon könnyíték. Melle szélességét domborúsága nagyítá. Czombig érő vörös zsinoros zöld dolmánya alól vörös mellény csillámlott, nadrága zöld posztóból a dolmányéhoz hasonló sujtással, s vörös bakancs volt öltözete, s fején czifrázott fekete szőr kalpag. Kezében súlyos csákány mozgott, s a medve bőr hátán karabélyt takart, s töltéstokot; oldalán hosszú tenyérnyi széles szablyája lógott. Társai több vagy kevesebb változásokkal hozzá hasonlóan valának öltözve és fegyverkezve.

      Kristóf azok osztályába tartozott, kik ilyen emberek előtt tisztelettel teljes félelmet érzének; azért ha nem reszkető is, de igen alázatos vala felelete.

      – Miszt – Bécsből akarám mondani; de keresztül Misztótfalun.

      – Olyan igaz, mintha a leomló bor gyomromnak azt felelné: az

      Érmellékről, de a torkon keresztül. S kit hoztak ezen vékony lábak

      Bécstől idáig? – Kérdé tovább a vándor gyenge lábait megvetőleg vizsgálva.

      – Piócza Kristófot, ki chirurgus és borbély szándékozik lenni

      Nagybányán.

      – Az elsőt még szükségessé teheti Pintye Gregor golyója. Nem találkoztál-e vele?

      – Nem, uram. – Felelé a borbély, s most javára lett félelme, mert miatta a kérdező észre nem vevé habozását, és elsápadtát, vagy ön személye által okozott rettegésnek tulajdonítá.

      – Menj hát békén, s ha összetalálkozol a haramiával, mondd meg neki, hogy Karácson Tivadar van nyomában, s egy nyakravalót hoz ajándékba a kötélverőtől. – Mondá a hajdúk vezére, s tovább a vándorra sem tekintve indult a hegynek.

      Uj aggodalom kelt Piócza szivében, ha tudniillik ezen emberek Pintye Gregort elfognák, kész lesz-e Ablakosi úr, kire mint egy vén zsugorira emlékezett, boltot adni. Könnyen átlátá ő, hogy erre csak félelem a haramiától kényszerítheti, mely okot Karácson keskeny nyakravalója

Скачать книгу