LITMIR.BIZ

      Szerettelek, rózsám, nagyon,

      De már annak vége vagyon.

      Vége vagyon már mindennek,

      Hosszu utaim végének.

      Tudod, rózsám, mit fogadtál,

      Mikor kis kertben sétáltál?

      Rózsabokor mellé álltál,

      Virágot is onnan adtál.

      Elmegyek én szeretőmhöz,

      Felköltöm én mély álmábul.

      Ébredj, rózsám, mély álmodbul,

      Hadd bucsuzzam városodtul.

      Elmennél-e, itt hagynál-e?

      Vagy hogy szived nem fájna-e?

      Ha kő volna, meghasadna,

      Öveg volna, elpattanna.

      Irigylették, ha rád néztem,

      Bánták, ha veled beszéltem,

      Vagy ha házadba bémentem,

      És a felé nézegettem.

      Verje isten azt a szivet,

      A ki kettőt, hármat szeret,

      Nám én csak egyet szeretek,

      Mégis eleget szenvedek.

      Én istenem, add azt érnem,

      Kit szeretek, azzal élnem.

      Ha azt nem engeded érnem,

      Nem is kivánom életem.

      Már mi nálunk igy köszönnek:

      Adjon isten engem kendnek!

      Én pedig ezt igy fogadom!

      Köszönöm, édes galambom.

      Már mi nálunk az a szokás,

      Nem is leány, ha nem ragyás,

      Illik neki rettenetes,

      Ha egy kissé himlőhelyes.

      Ugy meg vagyok határozva,

      Mint a csikó kantározva.

      Szabadságom be van zárva,

      Mint a madár kalitkába.

      Megégett a réten a nád,

      Mindig szerettem a barnát.

      Megégett a cserfatőke,

      Szebb a barna, mint a szőke.

      Amott egy kis patak csereg,

      A mellett csókoltalak meg,

      Mig csak az ki nem apad,

      Hív leszel, azt fogadtad.

      Szép a fülemile madár,

      Be régen nem láttalak már.

      Vennék egy olly pántlikát,

      A millyet senki sem lát.

      Hajladoz a széltől a nád,

      Hajlandó a szivem hozzád.

      De ha elhagysz valaha,

      Meghalok bánatomba.

      Jó ízű a ma sült lepény,

      Nincsen náladnál szebb legény.

      Illik a szádra a csók,

      Mint a szegletbe a pók.

      Ne szomorkodj, légy vig,

      Nem lesz ez mindég így.

      Ki megszomorított,

      Meg is vigasztal még.

      Rab vagyok, rab vagyok,

      Szabadulást várok.

      A jó isten tudja,

      Mikor szabadúlok.

      Légy erős szivedben,

      Szomorú ügyedben,

      Hidd el, a jó isten

      Nem hágy ez inségben.

      Én is, hogy szerettem,

      Mennyi kínt szenvedtem!

      S mikor nem is véltem,

      Boldoggá lett éltem.

      Légy hát türödelmes,

      Szenvedő szerelmes.

      Az ég megkegyelmez,

      Csak reá figyelmezz.

      Álom, álom-e vagy valóság?

      A mit látok, mind mulandóság.

      E ritka szépség, látom, én vagyok,

      Örömemben majd elájulok.

      Czukorban, téjben, mézben feredek,

      Bibor-bársonyba öltözködhetek.

      Száz szolgát, s szobaleányt tarthatok,

      Üveges hintóban járhatok.

      Te kis rózsám, szép kis rózsám,

      Be szépen nevetsz rám,

      Szerelemszin orczáddal

      Az alélt lelkeket,

      Bágyadt tetemeken,

      Hogy ujitod csókoddal.

      Én kedvesem, szép kedvesem!

      Igy bájolsz te engem

      Angyali kellemeddel.

      A te vidámságod,

      Édes mosolygásod

      Paradicsomba emel.

      Tudod-e galambom, minap mit fogadtál?

      Hogy a boglya mellett nekem csókot adtál.

      Többet is igértél, ha együtt lehetünk,

      Ha sok ránk vigyázó szemtől nem félhetünk.

      Még azt is igérted: magadhoz vezetel,

      Ha öreg nénédtől titkon kiszökhetel.

      De ez arany napot mind hiába várom,

      Látom,

Скачать книгу