LITMIR.BIZ

      Hamis a szemed,

      Hamis a szived,

      Hamis te néked

      Minden csep véred.

      Jusson eszedbe,

      Ki volt kedvedbe,

      Lám én is voltam

      A te szivedbe.

      Gerlicze turbékol a jegenyén,

      Kincsem háza előtt busúlok én:

      Be kár hogy ablaka olly igen szük,

      Hogy egymást benne nem ölelhetjük.

      Én be nem mehetek, ő pedig ki,

      Észrevesz az utczán még valaki,

      Csak csókot sem adhat s vehet ajkam,

      A rámaszálkákba akad hajam.

      Rothadjon el a fád, gonosz ablak,

      Vagy minden szerestül kiszakasztlak,

      Mért tiltád el tőlem szeretőmet,

      Hogy ne ölelhessem, s ő engemet!

      Repülj madár, ha lehet,

      Vidd el ezt a levelet,

      Mondd meg az én szeretőmnek:

      Ne sirasson engemet.

      Sirtam én már eleget,

      De nem sirok már tőbbet,

      Ugy is tudom, kis angyalom,

      Hogy nem leszek a tied.

      Ez a falu de be vagyon kerítve,

      Kincsem, rózsám, hogy mégysz ki belőle?

      Be vagy te a szívembe kerítve,

      De ki soha nem is mégysz ám belőle.

      Tulsó soron most nyilik ki a rózsa,

      Még ide is illatozik a szaga,

      Leszakasztom azt a szélső levelét,

      Nem felejtem ugy el galambom nevét.

      Kis kertembe retket vetek,

      Ollyan legényt nem szeretek,

      Kire apja, anyja vigyáz,

      Mert ott a szerelem hibáz.

      Eljárkálhatsz már előttem,

      Szeretőt is tarthasz tőlem,

      Nem mondja már többet a szám:

      Jere be, gyenge violám!

      Elmenj innen, ne fütyörészsz,

      Kis kertemben ne törd a rést,

      Mert hiába töröd a rést,

      Engem ugyan te el nem véssz.

      Megizentem az édes anyámnak,

      Készítse el az én gyöngy ruhámat,

      Piros czipőt fekete sarokra,

      Fejér szoknyát hat felhajtásosra.

      Megizentem az édes anyámnak,

      Készítse el az én bokrétámat,

      Két szélire szálas rozmaringot,

      Közepibe bokros búbánatot.

      Szomoru udvar ez nekem,

      Ajtót sem nyitnak itt nekem,

      Nem is nyitnak itt egyébnek,

      Csak a szolgalegényeknek.

      Mit tehetek már én arról,

      Hogy a nap alulról borúl.

      Napok, holdak elborulnak,

      Vig napjaim mind elmulnak.

      Kedves rózsám, ha elhagytál,

      A beszéddel alább hagyjál.

      A nyelvedet zabolázd meg,

      Engem rózsám, ne gyalázz meg.

      Fonjál rózsám, fonjál

      Két, három orsóra,

      Csak a mi elég lesz

      Két szemborítóra.

      Megfonom, könyemmel

      Ki is fehérítem,

      Ugy se soká élek,

      Szememre terítem.

      Elment, elbucsúzott,

      Duna felé tartott,

      Jaj egeknek ura,

      Talán belé ugrott!

      Telki Pista kötött bokrétája,

      Három napig állott a pohárba.

      Ugyan, rózsám, minek is kötötted,

      Mikor én a tiéd nem lehetek.

      Nincsen nekem jobb tanyám,

      Mint a rózsám udvarán;

      Leterítem a subám,

      Oda várom a rózsám.

      Micsoda lárma ez

      Abba zöld erdőbe?

      Talán a galambom

      Lovat lop belőle?

      Csörög a békója

      Tán be vagyon hajtva.

      Kössétek, vigyétek,

      Hadd fizessen érte;

      Mert a piros hajnal

      Tilalomba érte.

      Tilalom, tilalom,

      Karancs-keszi malom,

      Nékem is tilalom,

      A kedves galambom,

      Meg nem csókolhatom,

      A mikor akarom.

      Ne nézz rám haragos szemmel,

      Ne

Скачать книгу