LITMIR.BIZ

Скачать книгу

gyakorlá ökleit és sarkantyúit, s az előbbi kiáltások között egyenesen kedvese szobájához cipeltetett.

      A zajra a vendégek a ház előtt öszvegyűltek, s hallva Etelka s Kálmán nevét, egy része bámult, más része gratulálni kezde. Az alispán zavarában mosolygva hajtogatá s csóválá fejét, hogy mozdulatai se igen— , se nemnek ne magyaráztathassanak; az alispánné, kinek szerencséjére a tisztújítás s a Kislakyak befolyása jutott eszébe, mondá, hogy az egész tévedés, s hogy erről még szó sem vala; Karvaly pedig a kiáltókhoz csatlakozva hatalmas szavával hirdeté a szép pár dicsőségét, melynek sz.-vilmosi tisztelői már Etelka ajtajához értek, s küszöbe előtt a levegőben táncoltaták szerencsétlen imádóját.

      Kálmán magánkívül volt. Így jelenni meg kedvese előtt, kitől még előbbi hibáiért engedelmet kelle kérnie, széttépett atillával, borral leöntve, háromszáz nemestárs karjai között — ki nem érezné e helyzet kínait? Kért, sírt, káromkodott, mindent egyszerre, s mindent legkisebb süker nélkül; szerencséjére azon istennő vagy angyal, mely a való szerelmet pártolja, úgy intézte a dolgokat, hogy Etelka helyett csak szobaleánya volt szobájában, s így a tisztelgő csapat csak a piruló Rózsi s a nagyreményű sz.-vilmosi jegyző előtt, ki bizonyosan véletlenül ott volt, ordíthatta el jókívánatait.

      Azon boldogság után, melyet kedvesünk látásán érzünk, a legnagyobb — mint egy szerelemben megőszült ismerőmtől hallám — bizonyosan az, ha némely helyzetekben szívünk bálványával nem találkozunk; s nincs, ki ezt valaha inkább érezte volna, mint Kálmán e pillanatban. Ákos, kit nővére nevének kiáltozása bosszantott, hogy ennek véget vessen, figyelmetessé tette a tisztelt gyülekezetet, hogy minden szolgabírónak esküdtre is van szüksége, s hogy e hivatalra alkalmasabb egyén nincs e világon Pennaházy Bandi jegyzőnél, ki e szavak után rémséges kiáltások között, Rózsi helyett a közvélemény által felkarolva, jövendő szolgabírájával együtt az udvarra vitetett, hogy ott az alispán előtt bemutattassék, ki mindehhez szüntelen mosolygva, csak tökéletes helybenhagyását jelenté ki.

      Önigazolásomra — ha olvasóim közt valaki azáltal, hogy a sz.-vilmosi jegyzőt Rózsinál találtuk, a valószínűség törvényét talán sértve látná — csak azt mondhatom: hogy ha nem is mint Hegel hiszi — minden, ami van, az jó, legalább minden, ami való, közönségesen valószínű is, s hogy Rózsi fekete szemei s Pennaházy szőke, pödört bajsza oly neműek valának, hogy miután Sz.-Vilmoson — honnan Rózsi jó nemes házból származott — többször találkoztak, csak természetes, hogy Tiszaréten fölkeresék egymást; főképp miután — ha az említett fekete szemek— s szőke bajsztól elvonatkozunk is — kellemesebb két egyediséget alig találhatni. Rózsi, ki asszonyával Pesten létekor magyar színházba járt, több új s régibb zsebkönyvet olvasott, sőt nehány verset könyv nélkül is tudott, azon míveltebb szobaleányok közé tartozott, kik mert közönségesen uraságuk viselt ruháiban járnak, s ugyanazt beszélik, mit úrnőiktől hallottak, szinte kisasszo¬nyoknak látszanak; s Pennaházy, ki egy hosszú országgyűlés alatt a hallgatók között hatalmas szavával majd éljenezve, majd más kijelentések által élénk részt vett a legfontosabb tanácskozásokban, s rejtett szavakkal gyönyörködteté a Nemzeti Újság olvasóit, ismertebb, minthogy érdemeiről szólanom kellene. Föl is jegyeztem volna az érdekes beszélgetést, melyben e két szeretetre méltó személy a kortesek által meglepetett, ha országos dolgok leírása nem várna reám, s e beszélgetés minden gyönyörei mellett ne lett volna különösen — szótalan.

      Olvasóim, kiknek nagy része kétségkívül tudja, mi kellemetlen minden hölgynek s főképp szobaleánynak, ha valamely férfival magánosan találtatik, képzelhetik a zavart, mellyel Rózsi annyi férfi jelenlétében eltelt; miután azonban kedves jegyzőjét a kortesek vállain mindjárt Kálmán mellett látá, s hallá a közbizodalom szavát, mely őt esküdtségre jelelte ki, megnyugo-dott sorsában, sőt kevesebb fájdalommal látá karjaiból kiragadtatni bálványát, mint ha az tulajdon lábain ment volna el tőle. Csendesen öszvetakarítá a szobát, mely a kortesek által kissé rendetlenségbe jött, és sóhajtva, hogy Pennaházy még esküdtté, s ő Pennaházynévá nem vált, a kávés konyhába készült, midőn a mellékszoba ajtajának nyílása vonta magára figyelmét.

      E szoba Macskaházyé vala, s Etelka szobájával ugyanazon folyosóra nyílt.

      Rózsi a küszöbön állt meg, s világosan hallá Macskaházy szavát, ki ajtaját kulccsal bezárva, midőn távozott, így szólt valakihez:

      — Pontban hét órakor a jegyző kertje mellett.

      — Ott leszek thekhinthetes uram! — felelt a másik hang, mely szinte keleti— , noha nem magyarnak látszott.

      — A jutalmat ismered — válaszolt Macskaházy, s a két beszélgető együtt elment.

      — Jaj nekem! — szóla végre az elrémült szobaleány, midőn a távozók léptei a folyosó kövezetén nem hallatszottak többé, Macskaházy szobájában volt, s mindent hallott, mert olyan füle nincs senkinek a világon. Talán csak nem szól a nagyságos asszonynak! — S ezzel bezárva ajtaját s fogai közt szidva az ügyészt zsidójával együtt, eltávozott.

      S most, kedves olvasóim, habár nehánynak köztetek Rózsi társasága kellemesebbnek látszanék is, fontosabb dolgok hívnak. Az alispán hat órára konferenciát hirdetett, az óra közelg, menjünk a terembe.

      9

      Létezik e hazában — okát nehéz volna föltalálni, de a tény tagadhatatlan — , létezik e hazában bizonyos öszveköttetés az ebéd s a politika között. Én legalább azt tapasztaltam, hogy valamint jó szakáccsal ellátott s vendégszerető táblabírák soha politikai befolyás nélkül nem maradnak, úgy országos dolgokról való tanácskozásra mindég oly helyek szoktak választatni, hol minden szék múlt vagy jövő ebédekre int; s ezért, ha van nemesség, mely érdemes, hogy a római patriciatushoz hasonlíttassék, nézetem szerint csak a magyar az, kire Menenius Agrippa azon beszéde, melyben a senatust az állam gyomrához hasonlítá, egészen alkalmazható. Ez történt itt is, s a tanácskozmány színhelyéül az ebédlő jeleltetett ki, mely most azonban egészen más alakban áll előttünk. A nagy asztalt a hófehér abrosz helyett zöld posztó takarja, palackok s poharak helyén nagy tentatartók állnak, minden szék előtt tányér helyett egy-egy ív-papír, s ha a szoba falai s a kedves káposztaszag nem maradnak e teremben, mely most ezüst kargyertyákkal világítva áll előttünk, alig ismernénk azon helyre, hol pár órával ezelőtt annyi lárma s felköszöntés hallatszott.

      Most a kandalló körül, az ablakokban s pamlag mellett, hol az alispánné ült, az egész társaság kis körökre oszolva csendesen beszélgetett. Magok a családképek, melyek a falon függtek, úgy látszik, méltóságosabban néznek le az új nemzedékre, mint az ebéd alatt, s midőn a család egyik legnagyobb férfia, ki Rákóczi alatt kapitányoskodva 1715 után, jeleül, miként tiszteltetett mindkét részről, donációt kapott, a vastag Réty Jeromos annyi étvággyal látszott lenézni boldogabb utódaira, hogy szinte megsajnáltuk; az alispán édesapja pedig, a kamarás, ki magát nem tudom, miért, hátulról, midőn éppen visszanéz festette — bajszatlan arcával, a háromszegű kalappal hóna alatt, s a kis békanyúzóval oldalán egy csöppet sem emlékeztetett azon férfias erőre, melyet költőink az erős apák korában keresni szoktak.

      Azokon kívül, kiket olvasóim a tornácon az alispán úrral már láttak, a teremben számos társaságot találunk. Mindenekelőtt két lelkész áll előttünk, kiknek egyike talán valamivel vastagabb, másika valamivel szárazabb, mint hivatala kívánná, de kik, mint egyházi szónokok, főképp tisztújításoknál, hol a vallás — mint tudjuk — oly nagy szerepet játszik, egyiránt kitűnők. Utánok négy vagy öt táblabíró s három szolgabíró, kiket leírni

Скачать книгу