LITMIR.BIZ

Скачать книгу

férfiak egyike, ki felpedert fekete bajusszal s fölfelé fésült hajakkal annyi méltósággal emeli fejét, mintha kevesellve ölnyi magasságát, még nagyobbnak akarna látszani: Slacsanek úr, gr. Kőváry— , e megye legnagyobb birtokosának teljes hatalmú igazgatója, mely címet Slacsanek úr csak szerénységből tartja meg, miután az, ki mint ő, valamiről szabadon rendelkezik s a jövedelmek nagyobb részét szedi, joggal birtokosnak is nevezhetné magát.

      A kis köpcös emberke, ki e nagy férfiú mellett áll s szüntelen beszél, vagy legalább időről időre fejét hajtogatva s kezeivel helybenhagyást intve egyes szavakban, mint: persze, majd, bizon, ejnye, ki hitte volna! stb. részt vesz a beszélgetésben, nem más, mint báró Sóskuty őnagysága. Valódi gavallér, mint az asszonyok hirdetik, Magyarország legderekabb mágnása a férfiak ítélete szerint, kinek társaságában senkinek eszébe sem jut, hogy mágnással van dolga, olyannyira, hogy a debreceni vásár alatt egyszer csakugyan szappanosnak tartották. Tiszteletre méltó férfiú, kit németül kevesen, franciául soha senki szólni nem hallott, s kinek konzervatív elvei, melyekkel e haza dolgaihoz szólt, annyival inkább dicsőségére szolgálnak, mennyivel inkább látjuk, hogy mi személyét illeti, az ősi javakhoz éppen nem ragaszkodik.

      A báró mintegy hatvan éves lehetett; egykor — meg kell vallanunk — vörös haja fejéredni kezdett, s e pirosság élete alkonyán, mint ilyenkor szokott, lejjebb szállva jelenleg oly szépen égett arcain, hogy rózsákhoz hasonlítanám, ha ez új hasonlatosságot nem kellene azon alkalomra eltennem, ha majd a szépnemről szólok.

      Hogy ily férfiak társaságában — melyeknek egyike valóságos mágnás, másika még valamivel több, azaz igen gazdag gróf uradalmi igazgatója, ki tisztújításoknál közel ezer szavazatról rendelkezik — oly ildomos férfiú, mint Krivér főjegyző, csak alázatosan viselheté magát; hogy arcain csak a szerénység s tisztelet azon ájtatos mosolygását látjuk, mellyel némely szentek festetnek, hogy teste nem tehetett mást, mint hajlongani, ajkai nem mondhattak egyebet, mint: mennyire megtisztelve érzi csekély személyét, és ha kegyesen megengedni méltóztatnának... azt bölcs olvasóim át fogják látni; ki pedig ennyi nyájasságot főjegyzőben sokallaná, annak magyarázataul mondhatom: először, hogy Krivér másodalispánná akar választatni, másodszor, hogy átalán véve önmagát megalázni második természetévé vált. A főjegyző azon emberek közé tartozott, kik politikai pályájukat mint nagy urak írnokai vagy titoknokai kezdik, s később is azok iránt, kiktől valamit várnak, annyival több alázatosságot tartanak meg, mennyivel kevesebbet használnak föl e keresztény erényből azok között, kik alattuk állnak. Írva áll: ki magát megalázza, föl fog emeltetni, s miután Krivérnek épp ez vala kívánata, tudván, hogy tisztújításoknál emeltetés nélkül semmire sem lehet menni (mert ez egy napon a nemesség maga fölött akarja látni tisztviselőit), az írás idézett szavai szerint, elkövetett mindent, hogy célt érjen.

      — Hát csakugyan bizonyosan tudja a teins úr — szólt Slacsanek a főjegyzőhöz — , hogy az a szerencsétlen Veszősy is a Bántornyiakhoz szegődött?

      — Bizonyosan, domine spectabilis; fájdalom, bizonyosan!

      — Hát nem mondtam mindig — vágott közbe a báró — , nem mondtam ezerszer, hogy Veszősyhez semmi bizalmam? Most három éve, mintegy tizennégy nappal lehetett a tisztújítás előtt, délután volt, ha nem csalódom, pénteken, mikor a teins úrral a kávéház előtt találkoztam. Többen voltak ott, in specie, nehány katonatiszt. Én pipára gyújtottam, s odaültem a teins úr mellé a zöld padra a sátor alatt, bizony, domine spectabilis, mondtam én, az a Veszősy...

      — Teljesen igaza volt méltóságodnak... de...

      — Az a Veszősy — mondtam én — liberális, és ami még rosszabb, olyan, ki mindig elveiről szól, vagyonos ember és...

      — Igaz, igaz — szakítá félbe a nekitüzesedő bárót Slacsanek — , de Veszősy hatalmas ember, hiba, hogy azzá tettük, s hogy épp oly járásban állítottuk főbírónak, melynek legtöbb szavazata van, de...

      — Azt akarja mondani, teins úr — folytatá a báró, ki három “úgy van”-nal fűszerezé az előbbinek beszédét — , talán magunkhoz keríthetjük! Nemde el kell csábítani őt? Ez az egész titok. Tudják-e a teins urak, mit? Én a járásban lakom, majd vadászatot adunk, a törvény értelme szerinti farkasvadászatot. A parasztoknak hajtani kell, önök mind eljőnek, neki is mint szolgabírónak jelen kell lennie, mert persze ha csak nyulakat lövünk is, praesuppositione juris farkasok ellen vadászunk, és akkor majd — mint mondám, a szolgabírónak is jelen kell lennie — körülkerítjük. Én tudok egy módot — először...

      — Igen — sóhajta közbe szomorú képpel a főjegyző — , ha a fiatal báró, kinek még több befolyása van a megyére, mint nagysádnak, nem volna ellenünk.

      — Az átkozott gyerek — mondá a báró fejét csóválva — , hányszor nem mondtam pedig neki: fiam, Bálint...

      — Talán ha méltóságod apai hatalmánál fogva...

      — Helyes, tökéletesen igaza van barátom uramnak; apai hatalmamnál fogva én a gyereknek mindent parancsolhatok. Mi mindenkor egy értelemben vagyunk, s a fiú mindenben engedelmeskedik, nem is javasolnám, hogy mást tegyen; de épp ez egyben...

      — De csak éppen ebben méltóztatnék a méltóságos úrfinak engedelmeskedni — vélekedik Krivér.

      — Igaza van, amice! Igaza! Én a fiút még kitagadom, valósággal kitagadom.

      Slacsanek, ki tudá, miként a báró földi javai nem oly nagyok, hogy elvesztésök veszélye valakire nagy hatást gyakorolhatna, vagy kinek talán eszébe jutott, hogy kitagadásra előbb az öreg báró halála szükséges, mire tisztújításig az időt kevesellé, más módokat javasolt.

      Mire a báró válaszolá: hogy ő sok módokat tud; az első mindjárt: ha megházasodnék.

      — Nem hiszi a teins úr, mennyi hatása van ennek az emberre, főképp a mi családunkban! Mielőtt én megházasodtam, nem volt szabadelvűbb ember három megyében, és most... no, de a fiú nem akar házasodni; — hallatlan! de nem akar házasodni.

      — Hát ebben a járásban hogy állunk? — kérdé Slacsanek ismét a főjegyzőhöz fordulva; midőn látá, hogy a forrás, melyből a báró beszédje most foly, alkalmasint fölötte bőnek mutatkozik.

      — Itt is csupa veszedelem, ellenünk van először Tengelyi.

      — Tengelyi! — kiáltott a báró — Tengelyi! egy falusi jegyző, no nagy dolog! Tengelyi? s hány Tengelyi kell, hogy velünk a tisztújításnál szembeszálljon?

      — Csak éppen eggyel több, mint mi magunk vagyunk — válaszolt a nagy direktor — , a szavazatok, fájdalom, számoltatnak, s nem mérlegeztetnek, s én kevés hatalmasabb ellenséget ismerek a jegyzőnél.

      A báró elégedetlenül csóválá fejét. Krivér folytatá:

      — Maga Ákos, ha nem tesz is semmit nyíltan ellenünk, de mellettünk sem.

      — Ecce — vágott közbe a báró — , fiam példája, ismét egy rossz gyermek, ki nem apját akarja alispánnak; mondom est ad...

      — Csak a Kislakyak maradjanak, akkor a járást nem féltem.

      — Igen, de a Kislakyak is bizonytalanok — mond ismét a jegyző. — Kálmán anyjának parancsol, anyja apjának, s ez az egész járásnak; s félek, mióta gróf Havasy e házhoz jött, Kálmán elégedetlen.

      — De a mai történet, hisz Etelka mátkájának kiáltatott ki.

      — Igen, a kortesek által; és én tudom — tevé hozzá halkabban a főjegyző — , nem mondom ugyan egész bizonyossággal, de nekem úgy látszott,

Скачать книгу