LITMIR.BIZ

Скачать книгу

És ki az ellenfél terveit ismeri — szólt a báró vígan kezeit öszvecsapva — , az félig megnyerte a csatát.

      — Oh, csak csupa ily nemesek volnának megyénkben, mint a mieink! — sóhajta Slacsanek úr. — Ha nem úgy szavaznak, mint akarom, elveszem földjeiket, s azután koldulni mehetnek új alispánjokhoz, ilyenek már arra valók, hogy velük restauráljon az ember.

      Az érdekes beszélgetés az alispán által szakasztatott félbe, ki az egész társaságot, melyből immár senki sem hiányzott, az asztalhoz hívá, hol a konferenciának kezdődni kelle.

      Magyaroknak írok, s miután e hazában alig van, ki gyűlést nem látott volna, s még dámáink is egy idő óta szívesen eljárnak üléseinkbe, hol hazai dolgainkra kissé más módon nézhetnek le, mint különben tenni szokták, nem szükséges, hogy ez ünnepélyes jelenet hosszasabb leírásába ereszkedjem. Egy ülés a másikhoz hasonló. Közepén zöld asztal. Körülte nehány táblabíró, kiknek némelykor véleményeik, többnyire érdekeik, homlokegyenest ellentétben állnak; míg a nagyobb rész, érdek nélkül firkálva előttök fekvő papirosokon, csak azért vesz részt a tanácskozásban, mert a zöld asztalnál ülni dicső, s mi több:

      Egy kis ülés a hazáért

      Meg nem árt;

      vagy legalább sokkal kevesebbé, mintha érte dolgozunk; — ez képe majdnem minden üléseink-nek, s habár az, melyre a táblabíró kar Réty házában öszvegyűlt, más gyűlésektől annyiban különbözött, hogy minden lárma s zavar nélkül ment végbe, a nagyságos asszony jelenléte ezt természetessé teszi.

      Miután az ülés Réty által szokás szerint megnyittatott, ő maga első, Krivér főjegyző második alispánnak közakarattal kijeleltettek, s minden jelenlevőnek, mint ily konferenciáknál szokás, vagy maga, vagy valamely közel rokona számára hivatal ígértetett, báró Sóskuty pedig minden választandó tisztviselő fölött hosszú, magasztaló beszédet mondott, melyet csak az nem tartott remeknek, kiről benne szó nem volt — azon módok kerültek most szőnyegre, melyek által a szükséges többség megszerzendő.

      Minthogy e tárgyban teins Sáskay úr oly jeles ismereteket szerzett magának, s eziránti nézeteit írásba foglalni szíveskedett, az elnök véleménye szerint célirányos volna a tisztelt urat e jeles munka fölolvasására kérni; mire az indítvány elfogadtatván, ez nem kevés köhécselés s mentegetődzés után megkezdé előadását, mely alatt Karvaly, hihetőképp, hogy megvetését mutassa, szemeit behunyá, sőt később hortyogni is kezdett.

      Előttem fekszik az egész munka, melynél, büszkén mondom, kevés kitűnőbb angol reportot ismerek, s mely ugyanazon formában szerkesztve, mint ezek, Sáskay úrnak örök dicsőségére szolgál. De nehogy olvasóim, főképp azoknak szebbik neme e könyvet eddig olvasva Karvaly példáját kövessék, s mi írónak legiszonyúbb csapás, szép szemeiket hibáim fölött behunyják: én csak azokat szedem ki az írott tizenkét ívből, mik közelebbről a megyét illetik. “Szokásban van Angliában — így kezdé fölolvasását Sáskay, kit az angol nemzet tiszteletében senki fölül nem múlt — , hogy mielőtt valamely tárgy a parliament tanácskozásai alá kerül, annak megvizsgálása előtt mindig néhány férfira bízatik, hogy aziránti véleményöket tanácskozási könnyítés végett egy úgynevezett reportban beadják. Ez az út, melyet ő is követni akar, pedig tizenkét okból, melyeknek csak utósóját említjük, mint legfontosabbat, mely az angol s magyar alkotmány közti hasonlóságban fekszik.”

      A két alkotmány közötti rokonság tény, melyen hazánkban legalább kevesen kétkednek, s habár az angol s a magyar Magna Charta, némelyek szerint csak úgy hasonlítanak is egymáshoz, mint némely nagyobb családokban az idősb s fiatalabb testvérek, kik közül az első minden értéket, a másik csak fényes címet bír örökül; ki tagadhatja, hogy mindkettő a tizenharmadik század gyermeke, hogy a hét évvel fiatalabb magyar nagy levél, szinte nem sokkal jobb király által adatott ki, mint minő az angol földetlen János vala, s hogy némely kicsiségeken kívül, minő például: sajtószabadság, esküdtszékek, miniszteri felelősség, jogegyenlőség stb. egyéb fő dolgokban nincs, mit az angoloktól irigyelhetnénk. Gazdag klérusunk, az írott s nem írott jog közötti különbség, pereink hosszúsága, ügyvédeink drágasága, bíróink hatalma, sőt csak keresni kell, s maguk az úgynevezett “rotten borough”-ok sem fognak hiányzani. Hogy a dolog ezen állásában oly kitűnő férfiú, mint Sáskay, szép párhuzamot vonhatott, s hogy minden hallgatóit meggyőzé, magában világos; s habár később, midőn elvként fölállítván, hogy az angol, mint a magyar alkotmány alapja a szabad választás, erről kezde beszélni, s e tárgyban minden nagy író nézeteit fölhozá — nehányan Karvaly példáját követni kezdék: legalább mély csend uralkodott az egész olvasás alatt, melyet csak egy erős “halljuk” szakaszta félbe, midőn e szavakkal: “már ami jelen helyzetünket illeti”, egyenesen Taksony megye jelen állapotára fordítá figyelmét.

      “Két dolog van a világon — így folytatá az olvasó — , melyért minden magyar nemesember, s így e megye nemessége is, melynél én magyarabbat nem ismerek (helyes!) leginkább lángol: a vallás s hazája.” A szónokot hosszú “éljen” szakítja félbe. “Azaz, mint népszerűbb kitétellel mondani szoktuk: először az, hogy a megye pecsétje a mi kezünkben legyen; másodszor, hogy a régi alkotmány szerint magyar nemesember semmire se fizessen. Minden lelkesedés, mely nem e nemes kútfőből ered, mely nem e célok egyikének elérésére irányoztatik, hála a magyar nemesség józan szellemének! tartós nem lehet, s habár egyes csábítóknak sükerült a magyar népet — mert hisz alkotmányos értelemben csak a nemességet nevezhetjük így — egy időre önérdekei ellen vezetni, a tapasztalás győzelmesen megmutatta, hogy ezen abnormis, szörnyeteg állapot nem tarthat soká, s hogy a magyar nemesség, mely szabadságát vérével szerzé a csatamezőn, vérrel tudja azt megőrzeni a békés tanácskozás szent termeiben is, mire újabb időkből sok dicső példát hozhatnék fel. Igen, uraim! — olvasá lelkesedve tovább a szónok — nagy dolgok történtek.” S itt több esetek adatnak elő, hol az úgynevezett subversiv párt, mely az alkotmányt, mint látszik, azért akarja feldönteni, hogy romjaiból vasutainak töltéseket csináljon, a házi adó vagy más kérdésekért ledorongoltatott; melyek rendkívüli tetszéssel fogadtatván, midőn Sáskay elmondá, hogy ily példák után Taksony megye rendei hátrább maradni nem fognak, hogy ők is utósó csepp véröket, sőt végső filléröket is föláldozni készek alkotmányukért, erre nem szűnő éljenek következtek.

      “Mi akarjuk a szabadságot! Igen, tekintetes konferencia, mi akarjuk a sajtószabadságot, a kereskedési, lelkiösmereti szabadságot; akarjuk mindenekfölött, hogy megyei autonómiánk oly botrányos beavatkozásoktól megőriztessék: milyen például az, hogy minap a helytartótanács az úrbéri telkeken lakó nemesek adóját beszedetni rendelé; mi akarjuk a haladást, akarunk bankot, melyből négy percentre minden nemes pénzt kaphasson, vasutakat, csatornákat, múzeumot s politechnikumot; mi akarjuk a nemzetiséget, de akarjuk azt is, hogy a szabadság, habár nagyobbá válik, azért mégis nemes maradjon, s féktelenséghez ne vezessen; hogy az egész nemzet haladjon, de úgy, hogy a rend, melyben az most áll, meg ne zavartassék, hogy a magyar nemzetiség virágozzék, de miután e nemzetiség egyedüli képviselője a nemes, vele gyarapodjék a nemesség is. Aki velünk ezt nem akarja, aki jogainkat minden ajkú s származatú lakosokra kiterjesztvén, szabadságunkat (mely mint a papirospénz, ha szerfölötti mennyiség-ben kibocsátva minden kézen forog, elveszti becsét) — meg akarja semmisíteni; ki oly politikai tévtanokat hirdet, mint: hogy vasutunk s bankunk, adómentességünk s az ősiség eltörlése nélkül nem létezhetnek, az ellenünk, et hunc tu romane caveto!”.

      “Miután a törvény, mely által az úrbéri telkeken lakó nemesemberek adó alá vettettek, e megyében, hála az égnek, még foganatba nem

Скачать книгу