Nyomor - Bródy Sándor

Скачать книгу

olvastam. Szegény barátom: ön kizárólagosan követeli magának hölgye szivét! Mit: nem ismeri a nő fiziologiáját, sem anatomikus összetételét? Ön nem tudja, hogy a nőnek nem lehet egyet szeretnie és lehet százat anélkül, hogy u. n. szerelmi ereje megcsappannék!? Felteszem, hogy kérdéses versében igaz érzelmeket fejez ki s nem képzelgés az sem, amire ott kilyukad, t. i. hogy megtudna halni, ha Adelgunda vagy Teofánia – hogy is hívják hősnőjét? – igen, – Lukrétia: mást is szeretne! Nos, barátom, akkor csak csináljon jó előre testamentumot; – mert biztos lehet feltevésében: Sidonie – vagy hogy is hívják? – mást is fog szeretni! Hanem üsse kő: mit törődik ön vele; én azt ajánlom: nyugodjék meg a teremtés rendelésében s vígasztalja magát… Nő –: nő! – Az imént keresgélve fiókomban, egy régi versemény-töredékemet találtam meg; hja, én is voltam valaha – gyerek. Az asszonyról szól s önnek nagyon alkalomszerű. Nézze el a rossz rím s méretet és – okuljon belőle!«

      A levélhez egy dialog, vagy helyesebben trialog volt csatolva, mely annyira sajátságos, hogy kihagyva a kihagyandókat, itt közlöm:

AZ ASSZONYSzemélyek: Az asszony, a szerető, a férjIAz asszony, a szerető

      Szerető.

      Nos, édes angyalom,

      A holnap éjfelén,

      Kertednek déli részletén;

      Titokfödő édes homályban

      Lelket üdítő illatárban…

      Én majd korábban ott leszek

      És készitem az – enyhelyet.

      Asszony.

      (Gondolatokból ébredve.)

      Nem… nem lehet…

      Szerető.

      És vajh miért?

      Aludni fog a férjurad:

      Használhatod álkulcsodat;

      Okos asszonyt ki rajta ért,

      Vagy ördög volt vagy szinte nő…

      Hű szerelem: az itt a fő,

      A melynek minden semmiség!

      (Félre) – És mindenség a semmiség.

      Asszony.

      Ó Istenem, hogy nincs erőm,

      Olvadni véled édesem,

      Kinek ha csókját érezem,

      Habzik erem és ég velőm…

      De visszaránt a becsület.

      Szerető.

      Ez ördögfit ne emlegesd!

      Mely árny ablakban itt kerít;

      S a borba ürömöt vegyít

      Egy »Semmi« ez, mit emberek

      Enszívükbe bevettenek

      És olyan nagynak képzelik,

      Hogy a valónak élveit

      Nem engedik be emmián;

      Gondolván, hogy hely nem telik. –

      Más lesz a baj, (szivére mutat) itt talán,

      Csak baktat benn az érütés…

      Asszony.

      Ó égi kéj és szenvedés!

      Ha rajtam állna csak,

      Ha őrült, bódúlt szívemen

      Csak lelkem volna hallgatag

      S ne zúgná zajjal száz harang:

      »Ne tedd… ne tedd… ne tedd!«

      Mi ez? A lélekismeret,

      Elhalt anyámnak óvó szózata,

      Mely megrezzenti lelkemet.

      Megrezzentvén,

      Felébreszt ím,

      Lágyan, halkan, csendesen…

      – Könyörülj meg istenem!

      Szerető.

      Ne kivánd tőle – tehetetlen,

      De tégy magad szelíd galamb

      Ki szörnyű naivul azt hiszed,

      Hogy elhagyván vén férjedet:

      Ezzel szivébe törsz tüzes vasat

      Neki – és egész familiádnak

      S az egész nagy világnak!

      Ó kedves, együgyű virág,

      A ki csak egynek illatoz,

      Egy vén kertésznek nyíladoz:

      Holott felnyitva néki a világ,

      Ó kedves, együgyű virág!

      – Ó kincscsel sűrűn megrakott.

      S ki kincsét egynek osztogatja el,

      Annak, kit jobban másnál nem kegyel

      S tán úgy se, mint egy másikat, –

      Ó kincscsel sűrűn megrakott!

      Ó kedves, együgyű virág:

      Hadd üdülnöm fel kebleden;

      Ó édes, kedves kincsesem:

      No, nékem egy szemert sem ád…?!

      Asszony.

      Úgy, úgy, kiabáld túl lelkemet,

      Felajzó, kínzó lelkeket!

      Szerető.

      Hiszen a sors – nyilvánvaló –

      A virágot nem egynek szülte csak

      S ha bája kéjt bár egynek ad:

      Nem lészen lénye még fakó!

      A dús paza’lja vagyonát:

      Kagylóval mernek Oceánt. –

      Nos, édesem?..

      Asszony.

      Szegény anyám! Ó óvó kéz…!

      Szerető.

      Mondjátok meg folyó vizének,

      Hogy egynek adjon hűs italt!

      Tiltsátok meg az ég legének:

      Üdítőül csak egynek adj!

      Ó irigy nép, bátor világ,

      »Egyenlőség!« ki ezt kiáltod,

      De nyomban rája úgy kivánod:

      Csak egynek adja egy magát.

      Haha! (gúnyosan nevet.)

      Nos édesem… meg végre oszt’

      Az édes titkot csak mi ketten

      Tudjuk meg és más senki sem…

      (Megöleli s megcsókolja.)

      Férj.

      (Belép, meglepetve.)

      Nos, Asszonyom?!

      Asszony.

      (Pillanatnyi zavarral.) A rokonom.

      Kiről beszéltem oly sokat:

      Messziről jőve látogat;

      Hogy már megyen, úgy sajnálom. –

      A férjem! (A szeretőnek férjét bemutatja.)

      Szerető.

      (A

Скачать книгу