LITMIR.BIZ

Скачать книгу

hegyét fogta, s gondolkodva nézett Gergelyre.

      – Én addig, míg odajársz, átvizsgálom a papirosaidat – biztatta tovább a diák. – Most már nem kell a láng se. A hold eléggé világít.

      S újra belemélyedt a rajzok szemlélésébe.

      A rajzok magyarországi várak rajzai voltak. Ónnal készültek. Itt-ott törlés. Egy X alakú és egy O alakú jegy az egyik rajzon szembetűnő. A lap alján magyarázatul latin nyelven: X a vár leggyöngébb része, O az aknaásásra alkalmas hely. Néhol ez az O jegy nyíl alakú vonallal volt megtoldva, néhol hiányzott is.

      A diák elkeseredetten rázta a fejét. Valami kém rajzai voltak a kezében. Több mint harminc magyarországi várnak a rajza.

      Mit tegyen?

      Ellopja?

      Az lehetetlen.

      Elégesse?

      A török megfojtja érte.

      Az izgalomtól sápadtan tartotta a kezében a papirost. Aztán a mellénye zsebébe nyúlt, és egy darabka ónt vett elő. Kitörülte minden rajzon a X-et meg az O-t is, és ugyanolyan vonással más helyre jegyezte.

      Ez volt minden, amit tehetett.

      Hogy a török még oda volt, az utolsó rajzot sokáig tartotta a kezében. Eger várát ábrázolta az, egy minden lábán csonka béka alakjában. Azért ragadta meg a figyelmét, mert négy föld alatti utat látott rajta, s az utak között termeket és egy négyszögletes vízmedencét. Milyen különös építmény! Mintha, akik építették, arra is számítottak volna, hogy a föld alatt folytatják a harcot, s ha ott nem sikerül, négy úton négyfelé menekülnek a várból, míg az üldözők belepusztulnak a medencébe.

      Felpillantott, hogy jön-e a török.

      Jött. Magas, óriás árnyékként közeledett az ágyúk mellett.

      Gergely gyorsan golyóvá morzsolta azt az egy rajzot, és a mellénye zsebébe dugta. A zseben lyukat szakított az ujjával, s oda bocsátotta le. Azután újra a térdére kiterjesztett rajzok fölé hajolt.

      – A pap él még – szólt lekuporodva a török —, de azt mondják, nem éri meg a reggelt.

      – Láttad?

      – Láttam. Minden orvos ott ül a sátor körül. A pap meg felpárnázott ágyon fekszik, és úgy hörög, mint a hasba szúrt ló.

      Gergely a szemére takarta a kezét.

      – Te cinkosa vagy! – szólt a török megrándulva.

      – És ha az vagyok? A szerencséd a markomban van.

      A török pislogott: egyszerre megjámborult.

      – Szerencsével jár ez a papiros?

      – Nem a papiros, hanem a titka. De csak töröknek.

      S visszanyújtotta a papirost.

      – Hát beszélj – szólt mély hangú suttogással az óriás. – Megtettem, amit kívántál.

      – De ki is kell engem szabadítanod.

      – Hohó! – mordult el a török.

      – Ez a titok neked többet ér.

      – Megtudom mástól.

      – Török elveszi tőled. Keresztény? Mikor akadsz megint olyan keresztényre, aki ért latinul, törökül egyaránt, s akinek te olyasmivel szolgálhatsz, hogy neked viszonzásul megnyitja a szerencséd lakatját?

      A török nyakon ragadta a diákot.

      – Megfojtalak, ha meg nem mondod!

      – Kikiáltom, hogy nálad egy szent áldása van.

      Többet nem mondhatott. A török ujjai vaskapcsokként szorultak a nyakára.

      A lélegzete elfulladt.

      Azonban a török nem akarta megfojtani. Mi haszna lenne abból?

      Ha megfojtja a diákot, megfojtja vele talán a maga szerencséjét is. És Hajván nem azért indult a hadba, hogy beveresse a fejét. Úr akart lenni, mint minden közkatona.

      Ujjai eltágultak a diák nyakán.

      – Hát jó – szólt komoran —, agyonüthetlek akkor is, ha bajba keversz. Hogyan gondolod, hogy kiszabadítsalak?

      A diák nem bírt azonnal felelni. Levegőzni kellett a szorítás után.

      – Legelőször is – szólott lihegve – lefűrészeled a lábamról a bilincset.

      Az óriás megvetően mosolygott. Körülnézett, s nagy, vörös kezét lenyújtotta az egyik bilincsért. Kettőt roppantott rajta. A bilincs halk csörrenéssel omlott a fű közé.

      – Azután? – kérdezte tovább kíváncsi szemmel.

      – Szerzel nekem egy szpáhisüveget, szpáhiköpönyeget.

      – Az már bajos.

      – Valamelyik alvóról leveszed.

      A török a nyakát vakarta.

      – Ez még nem minden – folytatta a diák. – Lovat is kell szerezned; meg valami fegyvert. Akármi fegyvert, nem bánom.

      – Ha egyéb nem lesz, megkapod az egyik handzsáromat.

      – Elfogadom.

      A török körülnézett. Mindenfelé alvók, csak az őrök tűntek fel imitt-amott, amint nesztelen árnyékokként jártak föl és alá.

      A hosszú nyakú valami húszlépésnyire állott. A lándzsája le volt szúrva a földbe. Arra támaszkodott.

      – Várj – szólt az óriás.

      Fölkelt, és elcammogott kelet felé. Eltűnt a sátorok között.

      9

      Gergely eldőlt a fűben, mintha ő is aludna. De nem akart aludni, bármilyen fáradt volt is. Fél szemmel föl-fölvizsgálódott az égre, hogy összeérkezik-e a hold azzal a hosszú, tutajforma, szürke felhővel, amely mozdulatlanul látszik állani az ég közepén. (Ha összeérkezik, kedvező sötétség takarja a földet.) Másik szemével meg a vékony nyakú, goromba janicsárt vizsgálta, aki olyanformán állott, mint a csupasz nyakú sas a fogságban. Bizonyosan állva aludt. A naphosszat járt katonák állva is alszanak.

      Az éj enyhe volt, s a levegő százezer ember halk horkolásától remegett. Mintha maga a föld mormolt volna mély, egyhangú mormolással, mint a macska, mikor fon. Csak olykor hangzott egy-egy kutyaugatás, egy-egy őrszó s a lovak legelésének halk ropogása.

      Gergely is elálmosodott lassankint. A fáradtság elcsigázta a testét. Az aggodalom elbágyasztotta a lelkét. (Az elítéltek is mindig alszanak a kivégzésük előtt való éjszakán.) De ő nem akart aludni. Küzdött az álom nehéz levegője ellen, amely a táborra ránehezült. Küzdött. De végre is lecsukódott a szeme.

      S íme, azt látja, ott van, ahonnan elindult: a somogyvári ókastély tanulószobájában, a Török Bálint két gyermeke mellett.

      Az asztalnál ülnek, a nagy, festetlen tölgyfa asztalnál. Szemben velük Gábor pap egy nagy pergamenkötéses könyvre hajol. Balra az ablak, amelynek ónkarikás, kerek üvegein besüt a nap, és ráteríti sugarait az asztal sarkára. A falon két nagy földkép. Az egyik ábrázolja Magyarországot, a másik a három világrészt. (Akkor még nem rajzolták meg a tudósok a Kolumbusz földjét, csak éppen híre szállongott, hogy eddig ismeretlen világrészt találtak a portugálok. De hogy mi igaz benne, senki se tudta. Ausztráliáról meg nem is álmodtak.)

      A magyarországi mappán ki voltak rajzolva a várak, egy-egy sátor alakú képben, az erdőkben meg ki voltak rajzolva a fák. Jó mappák voltak

Скачать книгу