LITMIR.BIZ

      AZ ELSŐ CSALÓDÁSOM

      Már magzati korom is illúzió volt. Vígan cseperedtem édesanyám hasában, és a család nagyon várta – főleg édesapám – a fiúgyermek érkezését, melyről a kórházban a vizsgálatok során többször is biztosították. Sokszor elmondták, hogy fiúgyermekként fogok a világra jönni. Azzal, hogy egy őszi napon a vidéki kórházban megláttam a napvilágot, máris megtörtént az első csalódás, amit embereknek okoztam – konkrétan édesapámnak. Ő fiút szeretett volna, én lányként születtem meg. Innentől fogva − mondhatnám így is – már létem értelmetlennek tűnik, hisz’ vártak valakit, és nem azt a valakit kapták. Gondolhatja a csöppség, hogy ebben a pillanatban már nem is érdemes tovább küzdeni, fel kell adni, mert már most csalódást okozott, és akkor mi lesz az élete többi részében. Akkor még nem voltam öntudatra ébredve, fogalmam se volt erről az egészről.

      Azóta azonban rengeteget tanultam, nagyon sok képzést elvégeztem, sok mindennek utánajártam, és rájöttem arra, és megtudtam azt, hogy mennyire nagyon fontos, hogy visszamenjünk egy adott helyzet, stressz, egy szituáció kapcsán egészen a kezdetekhez. Ha visszamegyünk a kezdetekhez, a megszületés, a magzati kor pillanataihoz, akkor annak is kell legyen egy előzménye. Mivel nagyon fontos számomra a miértek kutatása és minden apró részletnek a megtalálása, ezért kezdtem el a karma asztrológiával is foglalkozni, ami még mélyebbre vezetett. Ahogy haladtam életemben az időben előre, úgy haladtam a spirituális fejlődésem és tanulmányaim során egyre hátrébb az időben, a megszületésem előtti időszakra, a két életem közötti időszakra, majd az előző életeim időszakára. Mindezt azért, hogy megtudjam, mi, miért történt. Hogy tudjam érezni és felismerni, hogy édesapám nekem nem ártani akart azzal, hogy fiút akart. Ezt beszéltük meg, mielőtt leszülettem. Hibáztathatnám én őt egész életemben, és életem félresiklásáért okolhatnám édesapámat, hogy igen, ő volt a hibás, mert ő fiút várt, de én lány lettem, és onnantól nekem már lehetőségem nem volt. Ez egy fájdalomcsillapító, ha azt mondom, hogy ő volt a hibás. Nem is tudom, kinek a fájdalmát csillapítja, talán csak a felelősséget tudom önmagamról lesöpörni: én mindent megtettem, nem tehetek róla, mivel eleve úgy születtem, hogy lány vagyok, és fiúnak kellett volna lennem.

      Beláttam, megtanultam, ennek utánajártam, és bizonyossá vált bennem, hogy ezt mi előre megbeszéltük. Édesapámnak ez volt a feladata, hogy ő fiúnak várjon engem, én ezt előre kértem tőle, és megállapodtunk benne. Pontosan azért, hogy fejlesszen engem, hogy már az első pillanatban, amikor kinyitottam a szemem, ezt kelljen éreznem: a benne rejlő tanítás, hogy ne más emberektől tegyem függővé önmagamat. Ez a legnagyobb hiba, amit elkövethet bárki, hogy más emberektől teszi függővé önmagát, a saját értékeit mások véleménye, reakciója alapján határozza meg. Valamint azt is be kellett lássam, hogy ez főként édesapám csalódása, akinek szintén szüksége volt erre az érzésre a saját fejlődése kapcsán, hogy ne a külső dolgok alapján ítéljen.

      Nagyon sok kliensem van, akikkel együtt szembesülünk azzal, hogy mástól várják a boldogságot, a megoldást, az elismerést. Az emberek hajlamosak mástól várni pozitívat és negatívat. Negatívat, hogy hibáztathassanak valakit, a pozitívat azért, hogy többnek érezhessék magukat. De ha én csak mások véleményétől, elvárástól teszem függővé az életemet, akkor nem az én életemet élem, hanem annak a másiknak az életét. Legyen ez egy család, egy párkapcsolat, egy munkahely, vagy bármi más. Ilyenkor a másik elvárása szerint a másik életét élem. De nem azért születünk le erre a földre, hogy mi más emberek életét éljük. Mi vagyunk a főszereplők, a saját, önmagunk életét kell élnünk, és mindenki más csak egy szereplő, egy mellékszereplő. Szabad akaratunk dönti el, hogy mi alapján fut a történet, mert mindig van választásunk arra, hogy eldöntsük, hogyan reagáljuk le azt az adott eseményt. Ha negatívan reagálunk, az is egy választás, de ezzel senki másnak nem okozunk fájdalmat

Скачать книгу