ТОП просматриваемых книг сайта:
Éjszaka. Bródy Sándor
Читать онлайн.Название Éjszaka
Год выпуска 0
isbn
Автор произведения Bródy Sándor
Жанр Зарубежная классика
Издательство Public Domain
Nagyon erélyesen beszélt, de a végén nagyon is elcsendesedett. Dörzsölve rángatta a nagy orrát, laposakat pislantott barátja felé:
– Titusz, – mondá csendesen – hát csakugyan úgy meglátszik az az arczképen is?
– Az bizony meglátszik, öreg; de nem baj; kinek mi köze hozzá?
Sokáig sétáltak ez estén. Ittak egy kis borókát is, a mitől Jisbi még szomorúbb lett. Egész estén át nem lehetett szavát venni. Igy volt ez ezután, hol víg volt nagyon, hol egészen szomorú.
– Olyan vagy, mint egy beteg ökör! – mondá Vratarits.
Jisbi mosolygott ezen a hasonlaton. Jóváhagyta. Fejét tenyerére támasztva, bólintott:
– Olyan vagyok!
– Ki fogunk innen vetni! – enyelgett vele Hermus.
– De hát hogy vizsgáztok akkor? – mondá Jisbi, éppenséggel nem a szemrehányás hangján. Maga-magának mondta, nem egyszer, többször is:
– Kutyák, hogy vizsgáznak akkor!
Pedig a vizsga és még inkább a vizsgadíj letételének határideje rohamosan közeledett. Hermus papiroson kiszámította a napokat, az órákat, a perczeket. Négyszer huszonnégy óra, már csak háromszor…
Iszonyuan tanultak ezen az utolsó napon. Vrataritson szinte dühroham vett erőt. Csak Jisbi hallgatta szórakozottan a Hermus előadását. Néha nem ide tartozó megjegyzéseket tett:
– Fiuk, tanuljatok, hogy minél előbb, mennél több hamis visum repertumot állithassatok ki…
– Az a fő, hogy az a fiu, a kit nemzetek majd, ne legyen koldus-kutya!
Ügyet se vetettek rá. A tanulás, helyesebben a boldogulni akarás láza befelé terelte látóképességüket. Azt se jegyezték meg valami különösebben, hogy nem vacsorált otthon. Hanem a mikor reggelre kelve nem látták fekhelyén, ki-ki megvakarta a feje búbját, a maga szokása szerint. Vratarits szidta:
– Lump faj a zsidó! – mondá elgondolkozva.
Bazsó megrettent:
– Hátha elkártyázta a pénzünket!
Elindulának keresni Jisbit. Sehol semmi nyoma. Meglátogatták a gyógyszerész-hallgatót, az látta egy órával előbb a tejeldében. De erre nem lehetett adni, mindig hazudott. Több jellembe vágó hibát tudtak róla a fiuk, például azt, hogy tudatlan emberek előtt orvos-növendéknek adta ki magát.
– Jó volna azt a bizonyos Idát kikeresni! – mondá Titusz. Ennek a Jisbinek alkalmasint baja van ezzel a kis békával.
A maguk nagy próbálatlanságával megkisértették kétszázezer asszony közül kikeresni ezt az egyet. De az egész városban nem találtak se jó, se rossz asszonyt, egyetlen egyet sem, a ki ismerte volna Bénobot.
Meghült bennük a vér. Két napja mult már, hogy a nagy filiszteus nem mutatkozott az almaszagú szobában. Nem tudtak tanulni többé, rakásra ültek a befütött, de égni nem akaró kályha előtt.
Reggel volt. Hermus félig felöltözve didergett, Bazsó az óráját nézte:
– Két óra az élet; ha addig ki nem guberáljuk a pénzt…
Vratarits Titusz haragosan intett a kezével:
– Egye meg a fene a professzorokat, a vizsgát, az egész életet… Csak ez a fiu jönne haza, ez a héber, ez a barom, ez a gazember!
A szertelen dühtől megnedvesedtek a szemei. Nem tudott maradni többé egy ültő helyében, felkelt, leült az irásra szolgáló asztalhoz. Kezébe vette a tollat és rajzolgatott az itatós papirosra.
Egyszerre letette a tollat. Jisbi valamelyik utolsó napon telefirkálta az egész papirost. Olvasta először magában, aztán hangosan.
– A Jisbi, nézzétek, teleirta…
– Mit firkált?
– «Úgy iszom a gúnyt, mint a vizet!» «Az a fiu a ki egy hétig napot evett – el van veszve!» «Királynak lenni jó!» Anatomia, anatomia, anatomia, anatomia!
Nem értették, mit jelenthetett ez a százszor leirt anatomia. Nyitva maradt ajakkal hallgatták. Hermus egyre kinézegetett az ablakon. Titusz folytatta a felolvasást:
– «Mielőtt megláttalak, mielőtt ismertelek, Ida!..»
Verset akart irni. Nincs ott a többi?
– Nincs, csak sok, sok I betü. Meg itt még egy sor: «Biri, Kata adieu!»
– A kecskék. Búcsuzott tőlük! – hebegte Hermus fuldokolva.
Elhallgattak. A szoba megtelt kályhafüsttel, gőzzel. A korom lerakodott halvány arczaikra. Nem tudtak egymásra nézni, kitekintettek a havas, néma, elhagyatott udvarra. Hátha egyszerre csak jön, megjelenik, mint ahogy lóbálódzva szokott roppant nagy lépésekkel, sebesen.
Nem jött. Hermus valahogy föltápászkodott, kinyitotta az ajtót, nyitva hagyta.
– Mit csinálsz, meg vagy őrülve?!
Csakugyan, mintha meg lett volna őrülve, egy darabig némán állt a nyitott ajtó előtt, aztán furcsa kézmozdulatot tévén, a levegőnek susogta:
– Jisbi, aranyos Bénob, Sándor, jere be!
Nem mosolyodtak el azon, a mit cselekedett. Különben is megbánta, leült, elővette kedves könyvét, a bibliát, kinyitotta találomra és olvasott, mint ahogy rendesen szokott, hangosan:
«Sokkal inkább nem hallgat meg, ha azt mondod: Isten nem viselsz én rám gondot! Az itélet azért legyen ő előtte, és reménységed vegyed ő benne. Most pedig mivelhogy ezt nem miveled…»
Hangja elfult, nem tudott olvasni.
– Tovább, olvassad tovább!
Könyes szemmel, kibicsakló hangon, kapkodva folytatta:
– «Várj még egy kevéssé, megmutatom néked az igazat; mert még vagynak az Istennek mentésére való beszédim!»
Dühösen csapta be a nagy fekete könyvet, anélkül, hogy lapjait megszagolta volna. Fölmászott az ágyra, összekuczorodott. Vratarits odalapította arczát a fagyos ablakhoz, a koromtól piszkos, a könytől nedves volt a képe, mint egy porban játszó síró gyereké.
– Nem látok – szólalt meg egyszerre. Nem látok, gyertek csak! Jisbi Bénob másik két barátja is odaállott az ablakhoz. Lenéztek az udvarra.
A házmesterrel jött fölfelé a klinika szolgája. Mit keres ez itt? kérdezték maguktól egy pillanatra. Aztán nem kérdezték többé, meggémberedve várták, mint jön mind-mind közelebb a sötétzöld ruhás, ezüst-zsinóros ember, azon a havas nyomon, a hol Jisbi Bénob lóbálódzott előre hatalmas csontjaival, gyermekre szabott kis télikabátjában még egy pár nappal előbb – utoljára.
Titusz a küszöbön várta:
– Nos, megtalálták?
– Meg, – mondá a zöldruhás ember, a ki hullákot szokott vásárolni az egyetem boncztani intézete számára.
TÓTH TERÉZIA
Husz forint ára részvéttel kisérte ki a professzor Zsobokinét.
A rendelő szoba ajtajában elbucsúzott tőle és visszaszólította az urát:
– Ügyvéd ur, egy pillanatra! Őnagyságához