LITMIR.BIZ

      Kisgyermekkor

      Nagyon szerencsésnek mondhatom magam: egy szerető család második gyermekeként születtem egy kis faluban. Mivel személyazonosságomat nem szeretném kiadni, a lakhelyem legyen Regefalva (egyik kedvenc sorozatom alapján), a nevem pedig legyen a bérma-keresztnevem, amelyet akkori barátom választott nekem, azóta sem használtam: Blanka. Tehát második gyermekként születtem, van egy bátyám, Erik, aki az egyik példaképem az életben, ezért még nagyon sokat fogtok róla hallani már az elején. Mi úgy éltünk, hogy édesanyám, Angyal – szakmája szerint bolti eladó –, aki ekkor otthon tartózkodott gyesen, általában a faluban dolgozott több kisebb boltban. Édesapám, Tóni, a helyi erdészetnél dolgozott, ő volt a kenyérkereső, ő tartotta el a családot. Mi a mama házában éltünk – ott élek ma is.

      Felnőttfejjel visszagondolva azt mondanám, hogy egy átlagos életet éltünk: nem voltunk gazdagok, nem voltunk túl szegények sem, mindig megvolt, amire szükségünk volt. Eleven kisgyerek voltam, szüleimnek meggyűlt velem a gondja, és most írhatnám, milyen jókat játszottunk a faluban, de ez nem tartozik szorosan a történethez.

      Most jöjjön a szakmai énem visszatekintése a gyerekkoromra. Hoppá, máris mást látok. Látok egy sérült gyermeket a családban, akit mi sosem neveztünk így, és a mai napig nem tartom annak saját testvéremet, Eriket, aki vízfejűséggel született. Ez nekem annyit jelentett, hogy tudtam, bátyám fejét műtötték. Nem szabad megütni, védelmezni kell, kicsit visszahúzódóbb, és anyával gyakran járnak kórházba. Most máshogy látom. Ez természetesen a tapasztalásnak köszönhető és nem annak, hogy máshogy gondolkodnék bátyámról; ő mindig az én pici bátyám marad, akire vigyáznom kell.

      Van egy anya – sérült gyermek-kapcsolat azok sajátosságaival; a burokban nevelés, a túlféltés stb. A bátyám nagyon szerencsés: ő ezt a betegséget a legjobb prognózissal hozta le. Az orvosa mindig azt mondta: ilyet egész praxisa alatt nem látott, és mindenhol a bátyám esetével dicsekedett. Ugyanis Erik rendes iskolába járt, leérettségizett, majd szociális munkás lett, jelenleg a mester diplomáján dolgozik. Értitek már, miért is ő a példaképem? Talán annyi gondja maradt neki, hogy ő is diszgráfiás és diszlexiás, mint én.

      Tehát életem első pár hónapja… Kb. olyan 8 hónapos lehettem, bátyámnak pont akkor volt egy shuntos műtétje. Anya természetesen mellette volt a kórházban, mi mamával maradtunk otthon, aki mindennap bevitt a kórházba szoptatásra. Apa meg természetesen dolgozott, és munka után ment a kórházba. Ez így ment egy hónapig, majd amikor hazakerültek a kórházból, bátyámra természetesen nagyon kellett vigyázni, hogy semmi fertőzés ne érje, semmi baja ne legyen, így hát kicsit még nélkülöznöm kellett őt és anyát. De nem bánom, hisz’ egy olyan testvérem és anyukám van, amilyen nagyon kevés embernek adatik meg. Nyolc-kilenc hónapos korban egy csecsemőnek sokat kell fejlődnie, el kéne kezdeni gagyogni stb., de az anyai szeretet akkor nem érzékelte ennek hiányát.

      Ám mikor anyának már volt rám ideje, elkezdett értem aggódni: ez a lány nem beszél. Miért

Скачать книгу