LITMIR.BIZ

Скачать книгу

földre sütötte a szemét, pislogott. A kezét tördelte, idegesnek és megrendültnek tűnt. Nyilván nem volt hozzászokva az ilyesmihez.

      – Kérlek, hölgyem, áruld el: mi a neved?

      – Elistaire – válaszolta a lány alázatosan.

      – Elistaire – ismételte Erec. Ennél szebb nevet még soha életében nem hallott.

      – De nem értem, mi hasznodra lehet, ha tudod a nevem – tette hozzá a lány halkan, továbbra is a földre meredve. – Te nemes úr vagy. Én pedig csupán egy szolgáló.

      – Az én szolgálóm, hogy pontosak legyünk – szólt a fogadós gonoszul, és előrelépett. – Elszegődött hozzám. Évekkel ezelőtt elkötelezte magát, méghozzá írásban. Hét év szolgálatot ígért nekem. Én cserébe ételt és szállást biztosítok neki. Eddig három évet szolgált le. Így hát beláthatjátok, hogy csak az időtöket vesztegetitek. A lány az enyém. Az én tulajdonom. Nem vehetitek el tőlem. Az enyém. Megértettétek?

      Erecet olyan gyűlölet öntötte el a férfi iránt, amihez foghatót még soha nem érzett senkivel szemben. Legszívesebben kardot rántott volna, hogy szíven döfje, így zárva le az ügyet. De bármennyire is halált érdemelt a férfi, Erec nem akarta megszegni a király törvényét. Elvégre is minden cselekedetével a királyt képviselte.

      – A király törvénye szent – közölte határozottan a fogadóssal. – Nem áll szándékomban megszegni. Mindazonáltal holnap kezdődik a lovagi torna. És mint minden más férfinak, nekem is jogom van feleséget választani. És én itt és most tudatom, hogy Elistaire-t választom. A jelenlévők felhördültek, döbbenten néztek egymásra.

      – Mármint akkor – tette hozzá Erec –, ha a hölgy beleegyezik.

      Elistaire-re nézett, zakatolt a szíve, a lány azonban továbbra sem pillantott föl. A lovag így is látta, hogy elpirult.

      – Beleegyezel, hölgyem? – kérdezte.

      A helyiség elnémult.

      – Uram – szólt a nő halkan –, semmit sem tudsz arról, hogy ki vagyok, honnan jöttem, miért vagyok itt. És attól tartok, hogy minderről nem is árulhatok el neked semmit.

      Erec értetlenül meredt rá.

      – Miért nem?

      – Senkinek sem árultam el, mióta csak ide érkeztem. Esküt tettem.

      – De miért? – faggatta roppant kíváncsian a lovag. Elistaire azonban nem emelte fel a fejét, és hallgatott.

      – Igazat mond – szólalt meg az egyik idősebb szolgáló. – Soha nem árulta el nekünk, ki ő. Vagy hogy miért van itt. Nem hajlandó elárulni. Évek óta hiába próbáljuk kifaggatni.

      Erec kíváncsiságát végtelenül felcsigázta a lány, de ez csak még titokzatosabbá tette őt a szemében.

      – Ha nem tudhatom meg, ki vagy, akkor hát nem fogom tudni – jelentette ki. – Tiszteletben tartom az esküdet. Ám ez nem változtat az irántad érzett szerelmemen. Hölgyem, bárki is vagy, ha megnyerek minden viadalt, akkor téged választalak jutalmamként. Téged, a királyság összes hölgye közül. Ismét megkérdezem: beleegyezel?

      Elistaire a földre szegezte a szemét, és a feszülten figyelő Erec látta, hogy könnyek gördülnek le az arcán. A lány váratlanul sarkon fordult, és kiszaladt, visszamenekült a konyhába, és becsukta maga mögött az ajtót. Erec csak állt ott, döbbent csöndben, mint mindenki más. Azt sem tudta, hogy értelmezze ezt a reakciót.

      – Látod, csak vesztegeted az idődet, meg az enyémet is

      – mondta a fogadós. – A lány nemet mondott. Most már

      menjetek innen! Erec homlokráncolva nézett rá.

      – Nem mondott nemet – szólt hozzá Brandt. – Nem is válaszolt.

      – Joga van átgondolni a dolgot – vette a védelmébe a lányt Erec. – Elvégre is ez komoly kérdés. Hiszen ő sem ismer engem.

      A lovag nem mozdult, tűnődött, hogy mit tegyen.

      – Ma éjszakára itt maradok – jelentette ki végül. – Egy szobát akarok a lányé közelében. Reggel, mielőtt kezdetét veszi a torna, még egyszer a beleegyezését fogom kérni. Ha igent mond, és nyerek, akkor feleségül veszem. Ez esetben ki fogom váltani őt az itteni szolgaságból, és magammal viszem.

      A fogadósnak nyilvánvalóan nem fűlött a foga ahhoz, hogy szállást adjon Erecnek, de nem mert ellenkezni; így hát megfordult, és kiviharzott a szobából becsapva maga után az ajtót.

      – Biztos, hogy itt akarsz maradni? – kérdezte a herceg.

      – Gyere vissza velünk a kastélyba! Erec komolyan bólintott.

      – Még soha életemben nem voltam ennyire biztos semmiben.

      NYOLCADIK FEJEZET

      Thor leugrott, a levegőt hasította, fejjel előre zuhant a Tűz Tengerének tajtékzó vize felé. A habokba ért, lesüllyedt, elmerült a vízben, és megrettenve érezte, milyen forró a víz.

      A felszín alatt Thor egy pillanatra kinyitotta a szemét, de rögtön meg is bánta. Mindenféle furcsa, ronda tengeri bestiát látott meg, kicsiknek, nagyoknak egyaránt szokatlan és torz volt a kinézete. Hemzsegett tőlük az óceán. Thor imádkozott, hogy meg ne támadják, mielőtt elérhetne az egyik csónak menedékébe.

      Zihálva tört a felszínre, és azonnal körülnézett, fuldokló társát keresve. Észrevette a fiút, épp időben: szerencsétlen kapálózott, el-elmerült, és néhány másodpercen belül biztosan megfulladt volna.

      Thor a fiú mögé úszott, átfogta a mellkasát, és tempózni kezdett vele, ügyelve, hogy mindkettőjük feje a víz fölött maradjon. Vakkantást és nyüszítést hallott, és amikor odafordult, döbbenten pillantotta meg Khront. Az állat nyilván beugrott utána. A párduc mellé úszott, vinnyogva taposta a vizet, míg Thorhoz nem ért. A fiú rémesen érezte magát, amiért ilyen veszélybe sodorta Khront, ám nem volt szabad keze, és semmit sem tehetett a párduckölyökért.

      Thor próbált nem körbenézni, nem figyelni a vörösen habzó vizet, a furcsa lényeket, amelyek egyre csak felbukkantak-eltűntek körülötte. Egy rusnya, lila, négykarú és kétfejű lény tört a felszínre a közelben, a fiúra sziszegett, majd lesüllyedt a mélybe. Thor megborzongott.

      Megfordult, és észrevett egy csónakot, úgy húszméternyire tőle. Vadul kezdett úszni a csónak irányába, hevesen taposva a vizet, fél karral a társát fogva. A másik fiú hadonászott meg kiabált, ellenállt, és Thor félt, hogy mindkettőjüket lerántja a víz alá.

      – Maradj nyugton! – ordította Thor, remélve, hogy a társa hallgat rá.

      A másik végre lehiggadt. Thor egy pillanatra megkönynyebbült, amíg csobbanást nem hallott, és arrafelé nem fordította a fejét: egy újabb bestia bukkant föl mellette, egy kisebb lény, sárga fejjel és négy polipkarral. Szögletes volt a feje, és egyenesen odaúszott Thorhoz, acsargott, egész testében vibrált. Úgy festett, akár egy tengerben élő csörgőkígyó, bár a feje ahhoz túl kockaszerű volt. Thor felkészült arra, hogy a rém meg fogja harapni, ám az hirtelen kinyitotta a száját, és tengervizet köpött rá. A fiú pislogott, megpróbálta kikönnyezni a vizet.

      A bestia köbe-körbe úszott körülöttük, Thor pedig még nagyobb erőbedobással tempózott a csónak felé, még gyorsabban igyekezett menekülni.

      Sikerült is egyre közelebb érnie a csónakhoz, ám hirtelen egy másik

Скачать книгу