LITMIR.BIZ

Скачать книгу

az emberekről szólt — Vándory derült életnézete, ki mindennek jó oldalát kiemelve, mindenben valamit talált, mit szeretni lehessen, jóltevő vigasztalásként hatott reád.

      Ötvenéves koráig mindenki vagy kibékült, vagy megbosszankodott a sokaságra; s ha oly férfinál, ki, mint Tengelyi, többször szorult barátaira, ez utóbbi történt, nincs mit bámulni, s nincs mit neheztelni, főképp ha e szigorúság csak az elméletben létezik, s így volt ez Tengelyi-nél. Ki őt beszélni hallva, azon ingerültséget, mellyel minden gonoszról szólt, öszvehasonlítá tetteivel, meggyőződhetett, hogy irgalmasabb férfi széles e világon nem volt annál; ki önmagát minden gonosz kérlelhetlen üldözőjének hirdeté. Ne vádolják azonban olvasóim következetlenséggel e férfiút, főképp a fiatalabbak ne, kik éltökből még csak föltételeiket ismerve, nem tudják, mennyi erényeket vesztünk az életben, mihelyt gyakorlá¬sukra alkalmunk jutott. — Ezer ember közt alig van egy, ki nem éppen azon tulajdonokról szólna legtöbbet s legszívesben, melyeket nem bír, s nem épp azon dolgokra nézve szerezte volna a legtisztább elveket magának, melyekre nézve érzi, hogy ily elvekre szüksége van. Gyávák bátorságáról, rossz bírák részrehajlatlanságáról, önzők a hazáról szólnak legszívesben; miért ne tárhatna ki jámbor jegyzőm is néha szigorú elveket? Nyugodtan eltűrjük az alávalóságot, szenvedjük, sőt néha kedveljük a legocsmányabb erkölcstelenséget, ha kellemes alakban közelít hozzánk; miért ne volnánk engedékenyek az erény kis hibái iránt? Ha tetsző formába öntetett is, azért senki sem taszítja el magától az aranyat, s nem panaszkodik senki, hogy terhes elhordani vállain.

      Vándoryról csak keveset mondhatok; azon idő óta, melyet mint lelkész Tiszaréten töltött, hol hősünknél pár évvel előbb telepedett le, nyugodt egyenlőségben folytak napjai. Múltjáról mást nem tudunk, mint hogy Heidelbergben tanult, s hogy ott, noha majdnem tíz évvel idősebb s teológus, mégis egyedül Tengelyivel társalkodott. Családjáról s gyermekkoráról soha nem beszélt. Azon, hogy magyar, senki sem kételkedett, ki őt szólni hallá; s ki Tiszarétre jövén az agg lelkészt ott látta hívei között, apának hinné gyermekei körében, annyi tisztelet környezi a jámbor öreget, annyi szeretet mosolyg arcain mindenkinek elébe. Maga a Réty család osztozott e köztiszteletben, s talán nem volt ember, ki ez oly büszke házban annyi tekintéllyel bírt, mint Tiszarét szerény lelkésze.

      Ez az, mit hőseim múlt életéről mondani szükségesnek tarték. Ha hosszasabb voltam, s valakit olvasóim közül untattam, gondolja meg, hogy nem éltem azon írói jogommal, mely szerint őt hosszú előszóval vendégelhettem volna meg, s ne tegye azért félre könyvemet. Regényem csak az élet képe akar lenni, s az nem lehet mindig mulatságos.

      Már a nap lealkonyodott, s csak még nehány piros felleg jelölé a helyt, hol az eltűnt, midőn a barátok a faluhoz értek, s Vándory jó éjszakát kívánva Jónástól elvált.

      Hősünk magánosan, s meglehet, mert a törvénykezési jelenet, melynek a törökdombon tanúja volt, érzelmeit sérté, vagy talán mert múltjára gondolt, komorabban, mint máskor tért házába. De midőn a kapunál Vilmát látá, ki vígan elébe lépett, s midőn kebléhez szorítá a nyájas gyermeket, a gond, mely homlokát ráncokba voná, eltűnt, s csak boldogságának érzete tölté el szívét.

      Be akart menni, leánya nyájasan visszatartóztatá:

      — Előbb még egy kis kérésem van — szóla mosolyogva — , míg nem ígéred, hogy teljesítni fogod, nem eresztlek be.

      — S mi volna az? — kérdé Jónás jókedvűen simogatva leánya arcát.

      — Hogy meg nem haragszol — felelé Vilma kérőleg.

      — Én — s ugyan miért?

      — Tudtod nélkül tettünk valamit.

      — Ha csak az, hogy meg nem haragszom — szóla Tengelyi nevetve — , azt megígérem.

      — És hogy helybe fogod hagyni?

      — Ez más kérdés, de ha te tevéd — folytatá mosolyogva — , legyen megígérve ez is.

      S apa s leány bementek a házba, boldogan, s meg kell vallani, jegyzőnk részéről nem minden kíváncsiság nélkül.

      3

      Tiszarét helységében, hová a jegyzővel s lelkésszel mi is visszatérünk, azalatt csend s béke uralkodik. Egyes munkások, kik a mezőről hazatérve, kaszával vállaikon házaik felé ballag¬nak, itt-ott pár csevegő szomszéd a kapuk előtt vagy egy gyermekcsoport az utca közepén, porban játszva, ez minden, mit észrevehetünk, s mi felett az estharang elzengi dalát, lassú kongásokban, mintha fáradva volna ő is, s félig szunnyadozva mondaná el esti imádságát. Maga a korcsma, hol máskor vígan folyt a tánc, s Icik zsidó jó áron — de hitelbe, még nem termett gabonáért méré borát, ma üresen állt; s ha a csapszék ajtaján benézünk, csak a Rétyek cseh kertészét s Ákos vadászát látjuk, kik, mint Izrael a pusztában Egyptom hústálaira, híg italok mellett hazájok jobb sörére emlékeznek. — Ugyanazon csendet találjuk az uraság udvarában is, mely köztudomás szerint hazánkban a korcsma után mindig a legzajosabb hely. Az úrfi, mint tudjuk, kutyáival együtt agarászni ment. Az alispán, a főügyésszel s jegyzővel szobájába zárkózott, s kétségen kívül igen fontos tárgyakról beszélgetne, ha a közelgő est homálya s talán maga a beszédnek fárasztó fontossága álomba nem szenderíti mindnyájokat. A teins vagy nagyságos alispánné pedig, ki mint csattogány a berket, e házat máskor mindig eltölti szavával, s e kedves madártól talán csak abban különbözik, hogy szava hangosabbá s szüntelenebbé lett, mennyivel inkább eléhaladott élte nyarában — a kertben sétál. Kövessük őt.

      A tiszarétiek kertje, mint már említém, csudája vala az egész vidéknek. Remete ház, szilva-aszaló, templom formára épült galambház, halastó, s hozzá halászkunyhó, barlang, parasztház stb. — mert ki mondhatná el egyszerre a Rétyek képzelet— s szeszélyeinek fényes eredményeit, melyek a szerencsés utast, ki kertökben körüljárhata — nem szűnő meglepésben tarták? Mindezeket bámulni lehet, de leírni nem. A kertnek legtávolabbi részét mintegy húszholdas erdő foglalá el, melyet a teins alispán úr már rég kivágatott volna, ha a főispán — ki megszállva Rétyéknél, ez erdőt dicséré leginkább — a tiszteletreméltó magas nyársudarakat nem menti meg urok kertészi ízlésétől. A magas nyárfák messze terjedő ágai s alattok a bokroknak egymásba font zöldje valóságos vadont képezének, hová a dél forró sugára nem hatott; s ha a tizennyolc tálas ebéd után visszavonulhatál, itt félórára legalább szabadnak, nyugodtnak érezhetéd magad. Ez erdőben csak egy út volt, mely számtalan tekervényekben rajta keresztül— vagy inkább körülvezetett; s ez az, melyen most Rétyné őnagyságát leghívebb szolgájával, Macskaházy ügyvéd úrral, a legfontosabb beszélgetésben találjuk.

      Októberben vagyunk, az estharangot is hallottuk már, mint olvasóim talán emlékezni fognak, efelett még erdőben járunk, hol nappal is minden homályosabb, s azért olvasóim természetes-nek fogják találni, ha személyeink részletes leírásába nem ereszkedem, mit én főképp Rétyné őnagyságára nézve úgyis nem szívesen tennék. Ha azonban nappal volna, olvasóim láthatnák, hogy Rétyné negyven és ötven között, azaz azon korban, melyet negyvenen túlélt emberek a férfikor legszebb idejének tartanak, s mely eszerint ily férfias asszonynál is talán a legszebb¬nek nevezhető. Termete magas, s mint egyéb birtoka, szépen arrondirozott. Haja — de ehhez, mindaddig, míg olvasóim őt főkötő nélkül nem látják, mi alig fog történni, jóformán közünk sincs — , az erős szemöldek s gyönge bajszocska szerint ítélve, hihetőképp fekete. Arca csupa nagyságos méltóság, néha, s pedig elég csudálatosan harminc hónap után visszatérő s hat hónapig tartó időszakokban, midőn a tisztújítás közeledik, szerfölött nyájas

Скачать книгу