LITMIR.BIZ

Скачать книгу

a csatamező felett lengett; ahogy a labda köré tekeredett, Erec bukfencezett egyet, majd a földre vetődött, kikerülve a lándzsahadat, amelyet éppen rá akartak zúdítani, és minden erejével a nyelet tartotta.

      Tökéletesen időzített: a seregnek nem maradt ideje cselekedni. Az utolsó pillanatban látták meg, próbálták megállítani a lovaikat, de túl gyorsan haladtak.

      Az egész frontvonal beleszaladt, a tüskés lánc elvágta a lovak lábát, amitől a lovasok arccal előre a földre estek, és a hátasok egyenesen rájuk zuhantak. Több tucatjuk rohant bele ebbe a zűrzavarba.

      Erec-nek nem volt ideje büszkén nézni, milyen pusztítást vitt véghez: a sereg újabb szárnya közelített felé fenyegetően, csatakiáltást hallatva. Talpra ugrott, és felkészült az összecsapásra.

      Amint az élen lovagló lovag felemelte a dárdáját, Erec kihasználta az előnyét: ló híján nem voltak egy magasságban, és mivel Erec alacsony volt, a földet használta a lába alatt. Hirtelen a földre lapult, bukfencezett egyet, kivonta kardját, és belehasított ellenfele lovának lábába. Az állat botladozott, és a katona arccal előre vágódott a földre, mielőtt elengedhette volna a fegyverét.

      Erec továbbgurult, és sikerült megúsznia, hogy a sebesült társukat kikerülni igyekvő lovak patája összezúzza. Soknak nem sikerült, és átbukdácsoltak a halott állaton, több tucat pedig óriási porfelhőt verve a földre zuhant, nagy torlódást okozva a seregen belül.

      Erec pontosan ezt remélte: a por és zavarodottság következtében még többen kerültek a földre.

      Talpra szökkent, felemelte a kardját, és hárított egy vágást, amely a fejét érte volna. Megpördült, és sorban kivédte egy dárda, egy lándzsa és egy fejsze ütését. Hárította a minden oldalról rázúduló csapásokat, de tudta, hogy ez nem tartható örökké. Neki kellett támadnia, ha azt akarta, hogy legyen esélye.

      Arrébb gurult, fél térdre ereszkedett, majd elhajította a kardját, mintha csak lándzsa lenne a kezében. A legközelebbi támadó mellkasába fúródott; szeme tágra nyílt, ahogy oldalra dőlt, és holtan zuhant le lováról.

      Erec kihasználta az adódó lehetőséget: felpattant a ló hátára, és kikapta a férfi kezéből a buzogányt. Remek fegyvernek tűnt, Erec okkal szemelte ki magának; hosszú, szegecses ezüstnyele volt, és egy több mint egy méteres lánc tartozott hozzá, végén három tüskés golyóval. Erec hátrébb húzódott, és meglengette a feje fölött, és sikerült egyszerre több ellenfele kezéből kiverni a fegyvert; tovább forgatta, és ezzel kiütötte őket a nyeregből.

      Ezután végigpásztázta a csatamezőt, és látta, milyen tetemes kárt okozott a seregben: majdnem száz lovagot terített le. A többiek azonban, legalább kétszázan, újrarendeződtek, és elszántan felé törtettek.

      Erec feléjük vágtatott, egy ember a kétszáz ellen, és ő maga is csatakiáltásban tört ki, miközben még magasabbra emelte a buzogányát, és imádkozott, hogy kitartson az ereje.

      *

      Alistair sírva, minden erejét összeszedve kapaszkodott a vágtató Warkfinba, aki a túlságosan is jól ismert úton vitte Savaria felé. A lány egész végig sikoltozott, és rugdalta az állatot, mindent megtett, hogy megfordítsa, és visszalovagolhasson Erec-hez. De a ló nem hallgatott rá. Még sosem találkozott hozzá hasonlóval – rendíthetetlenül teljesítette gazdája parancsát, egy pillanatra sem ingott meg. Nyilvánvaló volt, hogy pontosan oda viszi, ahová Erec parancsolta. Alistair végre elfogadta, hogy semmit sem tehet.

      Vegyes érzésekkel vágtatott át a városkapun. Ide szegődött el szolgálólánynak, itt élt éveken át cselédsorban. Legalább a hely ismerős volt, de rögtön felidézett pár emléket a fogadósról, aki sanyargatta, és minden más rossz is eszébe jutott, ami itt esett meg vele. Annyira várta, hogy továbbléphessen, elhagyhassa ezt a helyet, és új életet kezdjen Erec-kel valahol máshol! Míg a város kapuin belül biztonságban érezte magát, egyre növekvő balsejtelem is gyötörte Erec-kel kapcsolatban, aki egyedül nézett szembe azzal a hadsereggel. Már a puszta gondolat is elviselhetetlen volt.

      Tudta, hogy Warfkin nem hajlandó visszafordulni, így a következő lépés csak az lehet, hogy segítséget szerez Erec-nek. Ő ugyan arra kérte, hogy maradjon itt, a város biztonságot adó falain belül – de ez lenne az utolsó dolog, amit tesz. Végtére is király lánya volt, nem az a fajta, aki félelmében elmenekül, és meg sem próbál tenni valamit. Erec méltó párra lelt benne: ő is ugyanolyan nemes és határozott volt, mint a férfi. És nem lenne képes úgy tovább élni, hogy valami történt Erec-kel.

      Mivel jól ismerte a királyi várost, a herceg kastélya felé irányította Warfkint. Most, hogy a városon belül jártak, a ló végre engedelmeskedett. A palota bejáratánál leszállt róla, és elszaladt a szolgák mellett, akik próbálták megállítani. Lesöpörte magáról a kezüket, és végigfutott a márványfolyosókon, amelyeket olyan jól megismert szolgálólányként.

      A csarnok hatalmas ajtajának vetette a vállát, belökte, és berontott a herceg üléstermébe.

      Néhány tanácstag fordult felé, mind hercegi talárt viseltek. A herceg néhány lovag gyűrűjében ült. Mindannyiuk arcán meglepettség ült; látszott, hogy a lány valami fontos dolgot szakított félbe.

      Hát te meg ki vagy, leány? – kiáltott fel az egyik.

      Ki meri megzavarni a herceg hivatalos ügyeit? – ordította egy másik.

      Felismerem ezt a nőt – szólt a herceg felállva.

      Ahogy én is – mondta Brandt, akiben Alistair Erec barátjára ismert – Alistair, ugye? – kérdezte – Erec újdonsült felesége?

      Alistair könnyek között rohant oda hozzájuk, és összetette a kezét.

      Uram, könyörögök, segíts rajtam! Erec-ről van szó!

      Mi történt? – faggatta riadtan a herceg.

      Súlyos veszélyben van. Épp most száll szembe egy teljes hadsereggel egymaga! Nem hagyta, hogy ott maradjak vele. Kérlek! Segítségre van szüksége!

      Erre az összes lovag szó nélkül felugrott, és kiviharzott a teremből, egyikük sem habozott; a lány is megfordult, és utánuk szaladt.

      Maradj itt! – figyelmeztette Brandt.

      Azt már nem! – csattant fel a lány futás közben – Odavezetlek titeket!

      Egy emberként szaladtak végig a folyosókon, ki a kastély kapuján, ahol már várta őket egy csapat ló. Mindannyian tétovázás nélkül felpattantak a sajátjukra. Alistair felugrott Warfkinra, megsarkantyúzta, és elindult a csapat élén előre. Pont olyan nyugtalan volt, mint a többiek.

      Ahogy végiglovagoltak a herceg udvarán, újabb és újabb katonák szálltak lóra, és csatlakoztak hozzájuk. Mire elhagyták Savaria kapujait, legalább százfős, hatalmas és egyre csak növekvő csapatot alkottak. Alistair vezette őket oldalán Brandttel és a herceggel.

      Ha Erec tudomást szerez róla, hogy te is velünk jössz, a fejemet veszi – szólt Brandt – Kérlek, inkább csak áruld el, hol találjuk, és maradj itt!

      Alistair azonban makacsul megrázta a fejét, visszanyelte könnyeit, és egyre gyorsabban vágtatott a csapat zajától körülvéve.

      Inkább szállnék a síromba, mint hogy elhagyjam Erec-et!

      HARMADIK FEJEZET

      Thor óvatosan ügetett végig az erdei ösvényen, oldalán Reece-szel, O’Connorral, Eldennel és az ikrekkel, akik szintén lóháton ültek. Krohn a nyomukban.

Скачать книгу